21. rész

[ITT a link erről a jó kis gifről *-*]

Baekhyun elvált az ajkaimtól, mire én is feleszméltem, és immár félig lecsukott szemeimet kinyitottam. Tehetetlenül, hevesen dobogó szívvel fürkésztem az enyémtől körül-belül két centire lévő babaarcát, melyen széles vigyor húzódott.

Ez nem lehet, Ember…

Hülyén fog hangzani, de a bennem zajló érzésektől ismét a sírás kerülgetett. Szabályosan gombóc volt a torkomban, és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy tényleg az történt itt az imént, ami. És hogy most itt áll előttem, engem hozzápréselve a falhoz, itt vigyorog rám, és én… szépnek találom őt. Szabályosan tetszett a látványa. Az ében fekete szemeinek fürkészése, ragyogó mosolya, hibátlan, bársonyosnak tűnő bőre, hirtelen még az illatának érzése is jól kezdett esni.

MI A FASZ VAN VELEM?!

Egyetlen egy nő sem tudott kihozni belőlem ehhez hasonló érzéseket.

Szóval meleg vagyok.

Éreztem, hogy hangyányi könny gyűlik meg szemeim aljában, de még a legutolsó pillanatban sikerült visszatartanom a sírást, így nem gördült le egy csepp sem. Nem tudtam mi tévő legyek most, így leginkább csak lefagytam. Fájdalmas arckifejezés kövült rám, még a kezeimet is elfelejtettem levenni Baekhyun keskeny derekáról.

…És a lelkem mélyén nem is akartam, mert jó volt, hogy ott volt.

Egyszer csak összerezzentem, mikor Baekhyun hátul finoman megmarkolta a hajam, és lábujjhegyére állva, és fejemet enyhén az ő feje mellé húzva a fülembe mondta halkan:

- Addig nem beszélek, amíg be nem vallod, hogy kedvelsz engem, Chanyeol.

Ezután ismét határozott, szinte ellentmondást nem tűrő tekintettel nézett egyenesen az szemembe, féloldalas mosollyal. Én félelemmel néztem rá, meg voltam ijedve tőle is, és magamtól is. Úgy éreztem továbbra is, hogy van bennem egy tiltakozó én, ami ezt az egészet elutasítja – és ez az én tűnt el pár perccel ezelőtt, mikor belefeledkeztem a csókba.

Egy nagyot nyeltem, és egyszerűen nem tudtam megszólalni – főleg, amikor Baekhyun kezei lassan cirógatni kezdték tarkóm hátulját, amitől borsózni kezdett mindenem. Önelégült feje szinte kezdett dühíteni, harcoltam magamban, hogy mégis mitévő legyek. Nem hogy neki, de még magamnak sem tudtam bevallani a tényeket!! Ez nem igazság!

- Chanyeol… - hajolt újra a fülemhez, ajkait finoman fülkagylómhoz érintve, és finoman beleszuszogva. Ezután átvándorolt orcámon keresztül ajkaimra, és szinte csak pár milliméterre tőle ott tartotta az övét – valld be…

Most már határozottan éreztem magamon, hogy szabályos módon beindultam. Beindultam egy pasasra, beindultam Baekhyunra, tetszik nekem, esztétikusnak találom őt, hiányzott a számomra, szeretek vele lenni, és tényleg, tényleg kedvelem őt! És tényleg tudni akarok minden arról, hogy mégis miért ilyen velem, mit gondol rólam? Ő jár a fejemben, egyszerűen képtelen vagyok kiverni belőle, és…

Chanyeol, SEMMI értelme tovább húznod és tagadnod, mert EZ AZ IGAZSÁG!  - mondtam magamnak.

- Kedvellek, Baekhyun. – mondtam halk, bizonytalan, remegő hangon ajkaira.

Ismét elvigyorodott, majd lassan lecsúsztatta rólam a kezét, és egy lépéssel eltávolodott tőlem. Utoljára rám villantotta tekintetét, majd szó nélkül beballagott a konyhába.

- Kérsz teát? – ment oda a szekrényhez, és kinyitotta azt.

HÁT ILYEN AZ ÉLETBEN NINCSEN!

Én éppenséggel megmozdulni is alig tudok, lelki válságon megyek keresztül, valóságos önharcon, MIATTA, ő pedig képes ILYEN SZINTEN félvállról venni az egészet!

Hát létezik ilyen még egy ilyen ember a földön???

Lassan beszívtam egy nagy adag levegőt, és gyorsan kifújtam. Picit megráztam a fejemet, és erőt véve magamon nekiduráltam magam annak, hogy kiszedjek belőle mindent. Elszánt arccal ballagtam oda az egyik székhez, és leültem rá.

- Hallgatlak, Baekhyun. – méregettem őt az asztal mögül, miközben ő épp két bögre teát csinált.

- Mit szeretnél tudni?

- Elsőként – bátorodtam fel, és kiegyenesedtem a széken. Milliónyi kérdés halmozódott fel az agyamban. - amikor legelőször becsengettem ezen az ajtón. Mit csináltál? Teljesen ok nélkül, váratlanul lecsókoltál engem, egy ismeretlen, szerencsétlen pizza futárt akiről azt sem tudtad, hogy kicsoda! Mondd csak, egy ember mégis milyen indíttatásból tesz ilyet? Nem jutott eszedbe, hogy esetleg az illető NEM épp partner ebben, hm? Tudod mennyire sokkoló volt a számomra?! Ráadásul minden egyes alkalommal! Mégis hogy jutott ez az eszedbe? Miért csináltad? Adj már erre egy érthető, normális okot Baekhyun! – eléggé megeredt a nyelvem, de annyira, hogy még én is meglepődtem rajta.

Baekhyun el is készült a teával, és apró mosollyal lakta le elém a sajátomat, és maga elé az övét, majd leült velem szemben, és miután beleszürcsölt egyet a bögréjébe, felnézett, egyenesen a szemembe, és teljesen elkomolyodott az arca. Ezt már ismertem: akkor volt ilyen, amikor tényleg komolyan beszélt. Ilyenkor volt „normális”, ahogy én fogalmaznék…

- Én már azelőtt figyeltelek téged, mielőtt egyáltalán meghoztad volna a pizzámat, Chanyeol.

Sűrűen pislogni kezdtem.

- Mi? De honnan?

- Sehun… - nézett a mögöttem sorakozó képre, és látszott, hogy arca megfeszül, miközben rá gondol. – én csak egyszerűen majdnem belehaltam abba, hogy ő… - a szemeiben egy pillanat alatt felgyűltek a könnyek, két kezét arca elé kapta, és most komolyan, tényleg zokogni kezdett.

A szavak bennem ragadtak. Összeráncolt szemöldökkel néztem, ahogyan ennek a kicsi embernek a teste szinte összeroskad a fájdalomtól, és beleremeg a zokogásba. Úgy éreztem, az a lepel, az az álarc, vagy nem is tudom – gát? – most szakadt át benne, amit mindig védelmezően maga elé húzott, amikor el akart rajta a fájdalom uralkodni. Fogalmam sem volt, mikor történt az eset, hogyan, miért, ki is volt ő – de már most nagyon sok dolgot értettem, amit eddig nem.

Tudtam hogy nincs értelme tovább faggatóznom, dobálóznom a kérdésekkel. Baekhyun csak akkor fog megnyílni, ha végre… megnyugszik.

El kell hogy fogadja, hogy Sehun már nem létezik.

Baekhyun hangosan sírt, az egész házat beterítette fájdalmas zokogásának hangja. Szinte az én szívemet is szétfacsarta, ahogyan láttam, mennyire összeroskad.

Oda mentem hozzá, lehajoltam, és finoman átöleltem apróra összehúzott testét.

- Ssh… semmi baj, Baekhyun. – nyugtatgattam halkan, és éreztem, hogy jól esik neki, hogy odamegyek hozzá. Fejét mellkasomba fúrta, pólómat könnyeivel áztatta. Én simogatni kezdtem a hátát, majd egyik kezemet fejére tettem, és egy-két ujjammal cirógattam a haját.

- Voltál már ott? – kérdeztem.

- Hol? – nézett fel rám. Gyönyörű szemei feldagadtak, és vörösek voltak a könnyektől. Én egyik hüvelykujjammal letöröltem egy épp legördülő könnycseppet arcáról.

- Nála.

A sírjára gondoltam, de nem akartam ilyen nyilvánvaló kifejezéssel élni most Baekhyunhoz. Látszott, hogy pontosan érti, miről beszélek.

Enyhén megrázta a fejét, majd álla remegni kezdett, és tovább folytatta a zokogást a mellkasomon. Én lassan ringatózni kezdtem, egyik lábamról a másikra helyezve testsúlyomat.

- Akkor most elmegyünk hozzá.