- Cas... –
szóltam volna utána, de félúton meggondoltam magam. Jobb ez így. Sajgott a
szívem, mert megbántottam, de azonnal az eszembe jutott Baekhyun. Máris
mardosni kezdett a lelkiismeret ha az elmúlt perc történéseire gondoltam. A
mobilomhoz nyúltam, és a képernyő vagy öt nem fogadott hívást mutatott. Nagyot
sóhajtottam, és ujjaim automatikusan a hívás gombra irányultak, de eszembe
jutott, hogy ha felhívom, azonnal kell majd valami okot adnom, hogy miért
késtem, hol voltam idáig. De jelen pillanatban egyetlen egy sem jutott eszembe,
így úgy döntöttem, inkább elrakom a telefont, és hazamegyek, út közben pedig
kitalálok valamit.
Beültem a
kocsiba, és a sebességtáblákkal mit sem törődve nyomtam a gázt, hogy minél
előbb beérjek a céghez, és a kocsit letéve haza tudjak motorozni.
Mit gondolhat? Mégis mit találjak ki, mi
tartott idáig? Miért nem hallottam a telefont? Istenem... meddig
süllyedtem... ráadásul rettenetesen hazudok, Baekhyunt pedig nehezen lehet
becsapni.
Mondjam el
neki az igazat? Lehet hogy az őszinteség lenne a legjobb? De most egyébként
sincs valami fényes állapotba a kapcsolatunk, ez pedig csak rontana a
helyzeten. Istenem, én idióta...
Ha
belegondolok, nagyonis jó hogy Cassidy most megsértődött rám. Legalább nem
kerülök vele kapcsolatba.
Egész úton
rágtam a számat, és próbáltam kiötölni valamit, mit mondjak Baeknek. Végül arra
jutottam, hogy azt mondom, a főnök bent tartott, aztán bedöglött a motor, és
sokáig tartott, mire megszereltem. Igen, ezt azt hiszem hihető lesz...
Egy seggfej vagyok. – gondoltam magamban,
miközben leszálltam a motorról. Sebesen levettem magamról a sisakot, és dobogó
szívvel, sebes léptekkel közeledtem afelé a bizonyos zöld bejáratiajtó felé.
- Hahó,
Baek... – szóltam határozottan, de halkan. Már majdnem éjfél volt, ilyenkor már
le szoktunk feküdni aludni. Tényleg, a
hamburger amiért eredetileg bementem Cassidyhez... azt sem hoztam. De Baek
biztos vacsorázott már.
Nem volt a
konyhában, sem pedig a nappaliban, a fürdő ajtaja nyitva volt, így a háló felé
vettem az irányt. Az ágytakaró kipúposodott, és Baek borzos haja is feltűnt
alóla. Háttal feküdt nekem. Először azt hittem alszik, de a kislámpa égett,
ráadásul ahogy betorpantam, és halkan suttogtam a nevét, rögtön megfordult. A
torkomban dobogott a szívem.
- Szervusz
Chanyeol – ült fel az ágyban. A szemei vörösek voltak, arca fáradt, szája
szélén aprócska mosoly bújt meg, de úgy láttam, nem őszinte.
- Baek... –
mentem oda hozzá gyorsan, majd leültem az ágyra, és átöleltem. Ő is
visszaölelt, és megsimogatta a hátamat. Ezután elváltam tőle, és a szemébe
néztem: közelről még gyötörtebbnek tűnt. Talán
csak fáradt? Lehet hogy felébresztettem.
Egy ideig
csak néztem a szemébe, és nem szóltam semmit. Csodálkoztam azon, nem rohant le
rögtön, hogy hol voltam eddig. Még csak mérgesnek sem tűnt.
Szemem
sarkából egyszer csak észrevettem egy pár gyűrött papírzsebkendőt a párna
mellett.
- Te... te
sírtál? – kérdeztem kissé kétségbeesetten. Ugye
nem...
- Hogy mi? –
nézett maga mellé Baek, és a párna alá gyűrte a zsepiket. – Nem, csak meg
vagyok egy kicsit fázva – nézett újra rám.
Nem tudtam
hogy higgyek-e neki, de itt volt az ideje, hogy megmagyarázzam a késésem,
mielőtt bármi is gyanús lenne.
- Ne haragudj
hogy nem jöttem előbb, csak a főnök bent tartott, aztán a motorom is bedöglött.
Hazajöttem volna gyalog, de azt mondta, javítsam meg most... a telefont sem
hallottam. Bocsáss meg – nyeltem egy nagyot, és lesütöttem a szememet.
Elhadartam az okot, igyekeztem közömbösen mondani, hogy véletlen se tűnjön fel
hogy nem mondok igazat, és hogy mindeközben mekkora szemétládának érzem magamat.
- Semmi baj –
mondta magára erőltetve egy újabb mosolyt, és simított párat a vállamon. –
Menj, zuhanyozz le és feküdj le. Késő van – dőlt hátra újra. Én csak
bólintottam egyet, és hirtelen egy gombóc nőtt a torkomban. Nem azért mert
sírtam volna, csak egyszerűen nem bírtam tovább ezt a légkört. Ezt a
képmutatást. Én is, és ő is. Tudom hogy valami baj van. És én vagyok a baj
okozója. De ha valakinek, akkor nekem most aztán nem lenne jogom kérdezősködni,
mégis mi a gond. De ő sem kérdez semmit. Mi
folyik köztünk? Annyira szeretném rendbehozni...
Elhatároztam,
hogy mindenemmel azon leszek, hogy minden olyan legyen köztünk, mint régen, a
kapcsolatunk legelején. Hogy olyan legyek Baeknek, aki érdemes arra, hogy vele
legyen. Boldoggá fogom tenni őt!
**
Reggel
sajnálattal konstatáltam, hogy Baek nincs mellettem, pedig úgy átöleltem volna
még. Korán ment munkába. Rossz érzés volt, hogy ez a furcsa helyzet volt az
utolsó emlékünk egymásról a nap hátralévő részéig. Mire én tegnap mellé
feküdtem, ő már aludt, pedig szívesen beszéltem volna vele, de csak annyit
tehettem, hogy álmában simogattam.
Elszántan
keltem fel. Elhatároztam, hogy meglepem őt ma valamivel, és különlegessé fogom
tenni ezt az estét a számára. Újra az igazi mosolyát szeretném látni!
Ez hajtott
egész nap. Cassidy nem volt bent a munkahelyen – hála istennek. Nagyon kínos
lett volna. Gondolom a sebesülése miatt most táppénzre ment, így egy darabig
nem is lesz, úgyhogy lesz időm leülepíteni magamban a történteket, és újra
sínre kerülni Baekkel! Figthing!
Bementem a
szakácshoz – illetve, inkább belógtam, mert
a főnök kinyírt volna, hogy mit keresek ott – mert volt egy tervem, mi
is lehetne Baek számára a meglepetés.
- Hahó,
Shindong!
- Áh, csá
Chanyeol, te meg mi járatba vagy itt? Csak nem feljebb léptél a ranglétrán? –
röhögött Shindong a fehér köpenyében, lisztes kézzel.
- Nem, nem
igazán, igazából egy szívességet kérnék – vakartam fejem hátulját zavartan.
Igazából jóban voltam Shindonggal, de még sose kértem tőle semmit, meg ő se
tőlem – nem tudtam hogy fogadja a dolog.
- Na, hát mi
lenne az?
- Öhm...
lehet, hogy fura lesz ez a kérés, de... csinálhatnék egy saját pizzát? Egy
meglepetés lenne valaki számára. Persze... kifizetném, teljes mértékben.
Illetve, hát miért ne fizetném ki, igaz? Hehe... – Barom. - Szóval csak kellene
egy sima pizza, és hát mondjuk kechuppal ráírnék, vagy valami. Fogalmam sincs
hogy lehet ezt kivitelezni... se... segítenél? – ilyen hülyének nem mostanában
éreztem magam.
- Na-na,
Chanyeol-baba, csak nem van valaki a láthatáron? – vigyorodott el Shindong, és
közelebb jött, majd hangerejét kicsit lejjebb vette. – Csak nem Cassidy? Úgy
tudom tetszel ám neki! Fúúú, de dögös az a pipi! Azok a... – már látszott
Shindong tekintetén hogy teljes mértékben elképzelte azt amit éppen kimondani
készült, de én azonnal közbevágtam.
- NEM!
Illetve persze nem arra gondolok hogy nem lennének jók a... na jó, szóval, csak
annyi, hogy nem róla van szó! – Mi lenne
ha gondolkoznék mielőtt megszólalnék?
- Jól van. Ne
aggódj fiam, tökéletes pizzád lesz – veregette meg lisztes kezével a vállamat,
és kacsintott egyet. – Mit írjak rá?
Anyám, erre
nem gondoltam. A Baekhyun férfinév, ergo, ha ezt iratom rá, akkor végem.
- Igazából...
nem is az én szerelmemnek lesz, hanem a nővéremének! Csak megkért hogy
csináltassak neki egy ilyet, ma van az évfordulójuk, és nagyon szereti a csávó
a pizzát. – Huh! Nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan kitalálok ilyen
frappáns hazugságot! Bakker... amennyit
hazudok mostanság, ha én lennék Pinokkió, már előre dőlnék az orrom súlyától. –
A csávó neve Baekhyun. Szóval mit tudom én, gondolom azt hogy szeretlek
Baekhyun. És az íze! Legyen rajta bacon, sonka, kukorica, természetesen
paradicsom, és jó sok sajt. Nagyon szereti ha sok sajt van rajta. És nehogy
legyen rajta ananász! Azt Baekhyun utálja. A bolognaiból is elege van, úgyhogy
a darálthús is kimaradhat róla – még mielőtt túl feltűnő lett volna, hogy
mennyire ismerem „a nővérem barátjának” az ízlését, befogtam a csőröm.
- Rendben, meglesz
öregem. Gyere be érte nap végén.
- Remek! –
vigyorodtam el szélesen. - Nagyon köszönöm Shin... – még ki se tudtam mondtani
rendesen a nevét, de már elnyomott mindent a főnököm rikácsolása.
- Chanyeol,
te mamlasz, hol a francban vagy már?! Azt hiszed azért kapod a fizetést hogy trécselj?!
Gyere most azonnal!!
Még vetettem
egy hálás pillantást Shindong felé, majd kifutottam a konyhából.
A nap végén
kíváncsian tartottam a konyhába a pizzáért. Szuperül nézett ki! Szív alakú volt
a tészta, jó nagy és vastag, a tetején pedig sok-sok sajt volt, ami lehetővé
tette hogy a kechuppal ráírt szép felirat jól látsszon. Ezen kívül még
paradicsom-szívecskék is díszítették. Mesteri munka volt. Nagyon megköszöntem
Shindongnak, bár az ára hallatán kicsit ráfagyott az arcomra a mosoly, dehát...
a meglepetés miatt megéri. Majd eszünk vajaskenyeret egy darabig...
Jókedvűen
mentem kia boltból, mikor meglepően
konstatáltam, hogy Baekhyun tart a pizzázó felé az úton. Nahát! Hogyhogy? Hisz sosem szokott kijönni elém!
Mosolyogva
néztem ahogy közeledik. Már csak pár méter választott el minket egymástól, mikor
egyszer csak a hátam mögül egy ismerős hang szólalt meg.
- Szia
Chanyeol! Ne haragudj ha zavarlak, csak... – szólalt meg Cassidy, majd zavartan
és ijedten ránéztem. Majd ismét Baekre siklott a tekintetem, aki ekkor már csak
lépésekre volt tőlem. Elképzelésem se volt arról, mi lesz ebből. Mosolyogva
megállt előttem, ekkor feltűnt, hogy egy ajándékszatyor van a kezében.
- Szervusz
Chanyeol.
- Szi... szia
Baekhyun – köszöntem neki én is, de hangom megremegett az izgatottságtól. A
szívem eszeveszetten vert, és a víz is elkezdett leverni. Most mi lesz?
Egyszer csak
Baek hirtelen odalépett elém, felágaskodott kicsit, majd vállaimon támaszkodva
megcsókolt. Szemeim kimeresztettem, és azt gondoltam, ennyi. Végem van.