EXTRA! - 4. fejezet

Másnap a munkahelyemre menet egész végig a tegnap este történtek jártak a fejemben. Egyszerűen nem értettem Baekhyunt. Ezerféle gondolat cikázott bennem, hogy vajon miért csinálta ezt. Elment a kedve? Vagy valóban azt gondolta amit mondott? … Az egész nagyon fura volt.

Végig hajtottam a napot, mint mindig. Vacsorára szerettem volna kedveskedni egy kis hamburgerrel Baeknek, így bementem a konyhára Cassidyhez, aki nekem háttal sürgött forgott a mosogatónál. Elhatároztam azt is, hogy leállítom magam, és többé nem gondolok Úgy rá. Én Baeket szeretem, és kész! Miért gondolnék másra? Meg kell becsülnöm őt!

Szerintem észre sem vette Cassidy, hogy bementem. Zúgott a mosogató, így gondoltam kicsit hangosabban szólok neki, hogy hallja.

- Cassidy! –szóltam, de meglepetésemre ő egy hatalmasat ugrott, és elejtett egy üveg tálat, mely csörömpölő hangot adott ki a mosogatóba landolva. Valószínű eltörhetett, és erre a hangra még én is megijedtem. Rögtön megfordult nagy szemekkel, majd mikor meglátott, elmosolyodott, de a mellkasára tette kezét.

- Ah, Chanyeol, csak te vagy az?! Jézusom… de megijedtem – zilált.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak… - lépdeltem hozzá közelebb, és mondtam volna tovább amiért jöttem, de mikor a tekintetem a mellkasára siklott, elakadt a mondatom, és szemeim kikerekedtek. – Úr Isten, te vérzel!!

- Mi? Hol? – pislogott sűrűen Cassidy, majd ő is oda nézett, ahová meresztettem tekintetemet. A látványtól ő is megijedt: valószínű elvághatta a kezét eléggé csúnyán, mert az egész mellkasa és ruhája, valamint tenyere csupa vér volt. – Jézusom! – nézett fel, és tenyerét kitartotta, melyből csöpögött a vér. Ezután rám nézett, és láttam, hogy hirtelen elsápad. Rosszul lett a vértől.

Majdnem összeeshetett, mikor időben odaértem hozzá és megfogtam vállait.

- Nincs semmi baj, semmi baj – mondtam remegő hangon. Tudtam hogy ez súlyos, így azonnal kórházba kell vinnem őt! – Gyere, teszünk valamit erre hogy ne vérezzen annyira, és elmegyünk a kórházba – mondtam, majd leültettem egy székre. Ő csak lassan bólogatott, én pedig kerestem valami madzagot a konyhában, mellyel körbe kötöttem a kezét. A vágás valóban rettentő mély volt, pont a mutató és hüvelyk ujja közötti részt vágta el, teljesen.  Fogtam rengeteg szalvétát, amit rányomtam a tátongó sebre.

- Ezt így fogd oda – tettem oda másik erőtlen kezét - most gyere, megyünk – állítottam fel, és sietve kiindultam vele. Az egyik céges kocsiba ültettem, majd villám gyorsan beültem a sofőrülésre, beindítottam a motort, és a kórház felé hajtottam.

Út közben oda-odanéztem Cassidyre, megkérdeztem, jól van-e, de ő csak némán bólogatott. A szalvétája már teljesen átázott a vértől. Mondtam neki, hogy ne nézzen rá, különben csak rosszabbul lesz. Az én szívem is hevesen dobogott mellkasomban az ijedtségtől, de ettől függetlenül még én is meglepődtem magamon, hogy ilyen józanul – és egészen ésszerűen – tudtam cselekedni.

A kórházban azonnal a sürgősségire mentünk, ahol fogadták is Cassidyt. Nem is tellett olyan sok időbe, de friss kötéssel jött ki a rendelőből, apró mosollyal az arcán.

- Na? Rendben vagy? – kérdeztem, majd felálltam a helyemről.

- Igen, összevarrták… nagyon csúnya a seb – biggyesztette le ajkát – és fájt is, ahogy varrták. De túléltem – mosolyodott el újból.

- Ah… értem. És rosszul vagy még?

- Hát, már annyira nem, de nem érzem valami jól magam, az az igazság… de muszáj összeszednem magam, nem tudtam befejezni a rendrakást a konyhában – nézett aggodalmas képpel a földre.

- Figyelj, hagyd a francba, majd én lerendezem a főnökkel. Te csak pihenj, haza viszlek inkább. Úgysem tudnál már így mást csinálni – mondtam. Azta… komolyan magamtól jutott eszembe hogy haza viszem? Ez igen. Bár… hová máshová vinném?

- Komolyan? – nézett fel rám csillogó nagy kék szemekkel. – Jaj, Chanyeol… már így is túl sokat tettél értem a mai napon…

- Gyerünk, menjünk. Mondd hogy hol laksz – mondtam mosolyogva, miközben indultunk kifelé.

- Ráadásul nem is túl közel… szinte Szöul majdhogynem másik végén van – vizslatta a földet Cassidy.

- Ne foglalkozz vele, a lényeg hogy most pihenj, kit érdekel ha messze van. Ráadásul a cég pénze megy el a benzinre, nem az enyém – nevettem egy aprót, majd magamban újra gondoltam, hogy ez most elég bénán jöhetett le, mintha ha az én benzinemről lenne szó, nem vinném el. Azért mégiscsak hozom a formám…

- Na jó… igazad van, így már elfogadom. Köszi, Chanyeol – nézett rám ragyogó mosollyal, majd beszállt a kocsiba. Olyan aranyos… ah... miért?

Cassidy tényleg nem a szomszédban lakott, volt vagy húsz perc mire oda értünk, de tulajdonképp nem bántam, mert jól elbeszélgettünk. Bár inkább ő volt beszédesebb mint én, elhallgattam a történetét arról, hogy gyerek korában is milyen szerencsétlen sérülései voltak. Azt mondta, tényleg nem valami elővigyázatos ember, és hogy őt szinte kísértik az ilyen balszerencsétlenségek.

- Hahh… hát igen, van ilyen… én szerencsére nem nagyon törtem össze magam mikor gyerek voltam. Mostanában is csak a térdem zúzódott meg idén, mikor elestem a motorommal. Még szerencse, hogy csak ennyivel megúsztam – mondtam, és visszaidéztem magamban az élményt. Akkor is amiatt estem el, mert Baekhyuntól menekültem,  mikor még csak annyit gondoltam róla, hogy egy perverz. Mennyivel más a véleményem róla most…

Tényleg. Mennyi az idő? – gondoltam magamban, és hirtelen a műszerfalon lévő órára néztem. - Jézusom! 23:28!!! Baekhyun már biztosan aggódik, hogy miért kések ennyit!

Egy pillanatra félig előhúztam telefonomat zsebemből, és láttam, hogy öt nem fogadott hívásom van. Sietnem kell!! Hogy nem jutott ez eddig eszembe?! Istenem, Chanyeol, te IDIÓTA!

- Itt kell befordulni balra, és a világos zöld ház lesz az – mutatott arra Cassidy, én pedig épp az utolsó pillanatban kapcsoltam, és kicsit hirtelen, de bekanyarodtam az utcába. Meg is álltunk a háznál.

Kiszálltam a kocsiból kicsit nyújtózni, és közben az utolsó pillanatban még az is eszembe jutott, hogy talán ki is nyithatnám neki az ajtót, mint a filmekben. Gyorsan odafutottam az ő oldalára, és bár ő már kinyitotta a kocsiajtót, én tártam ki előtte.

- Ahj Chanyeol… tényleg fogalmam sincs, hogy is hálálhatnám ezt meg neked – nézett a szemembe mosollyal az arcán. – Nagyon-nagyon köszönöm.

- Nincs mit – mosolyodtam el – jobbulást a kezednek.

- Figyelj… nincs kedved felugrani egy teára? Legalább ezzel hadd háláljam meg a segítségedet.

- Ah, ez igazán kedves, de nekem sietnem kell, elég késő van – utasítottam vissza azonnal, hiszen Baek az eszemben volt. Bár a szívem legmélyén természetesen elfogadtam volna a meghívást, de…

- Biztosan? Na, kérlek! Most már olyan késő van, hogy nem számít az az idő – kuncogott egyet. – Hová sietsz ennyire?

- Hát, tudod… csak… haza kell mennem – vakartam zavaromban a tarkóm hátulját, és nem tudtam értelmes kifogást gyártani ahelyett hogy elmondjam, a szeretett férfimhoz sietek haza.

- Ah… értem. – sütötte le csalódottan a szemét Cassidy, majd egy pár másodpercig mintha gondolkodott volna valamin, fogdosni kezdte a kötését, miközben pár lépéssel közelebb jött hozzám. – Akkor talán… jó, ha ezzel hálálom meg? – szólt halkan, és újból a szemembe nézett, majd teljesen váratlanul lábujjhegyre állt, a vállamra támaszkodott, és vastag ajkait az enyémhez érintette.

EXTRA! - 3. fejezet

Baek olyan volt, mint egy elképesztően finom csokoládétorta. Minden falat a mennybe repít belőle, de annyira tömény, hogy egy egészet még mindig nem tudok belőle megenni.

Egy ideje a fejemet fogva könyököltem a csapon, néha-néha szánalmasan belenézve tükörképem szemébe. Kavarogtak a gondolataim, de már egy sem volt közülük értelmes – egyszerűen csak pocsékul éreztem magam, és utáltam azt, aki vagyok. Szinte úgy éreztem, meg kellene óvnom magamtól mindenkit, mert semmiért nem tudok hálás lenni, vagy eléggé megbecsülni. Folyton meg akartam ebben változni, de valamiért mindig beleestem a saját csapdáimba. Kezdtem úgy érezni, feladom.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a fürdőajtó másik feléről halk kopogás hallatszik, és lassan kinyílik az ajtó. Baekhyun volt az.

- Chanyeol… - szólalt meg szelíden, majd odalépett hozzám, és lassan a nyakamba fúrta arcát. – Ne haragudj. Béküljünk ki – mondta, majd lassan átölelt, és hozzám bújt.

Ettől még inkább megfacsaródott a szívem, és meleg könnyek gyűltek lecsukott pilláim mögé. Nem akartam még többet bőgni, ezért visszafojtottam, és csak gyengéden átöleltem Baek testét. Ahogyan hozzáértem, megint emlékeztettem magam arra, hogy mekkora kincs is van az én kezemben. Miért kell nekem így lebecsülnöm? Miért nem tudok vele úgy bánni, ahogyan megérdemli? ...És még így is ő jött oda hozzám.

- Nem érdemellek meg - súgtam neki elfojtott hangon, miközben vállát simogattam.

- Miért mondod ezt?

- Mert… olyan rosszul bánok veled, közben te annyi jót tettél nekem... – váltam el tőle, és a szemébe néztem. – Ugye elhiszed Baekhyun… hogy én tényleg szeretlek téged?

Baekhyun elmosolyodott, és lesütötte szemét. Azonban kicsit megijedtem, mert mintha a mosolyában láttam volna valamit… ami megbújik mögötte, és el akarja rejteni azt.

- Igen Chanyeol… elhiszem. Én is nagyon szeretlek téged – nézett újra a szemembe, majd kicsit felágaskodott hozzám, és egyik kezemet megfogva adott egy hosszas puszit a számra. – Gyere. Feküdjünk most már le, késő van.

Halványan elmosolyodtam, és bólintottam egyet. Kézen fogva indultunk el a hálóba. Még mindig kavarogtak a gondolataim, hisz természetesen ezzel a „kibéküléssel” a problémánk még nem lett jobban megoldva. Érezni lehetett a levegőben, hogy van valami, ami nem lett kimondva, és bár nem akartam újabb vitába keveredni, mindenképp meg akartam tudni, mi az. Tisztázni akartam mindent.

- Baek… - szólaltam meg, miután ágyba bújtunk, és már készülte volna lekapcsolni a villanyt. – Várj… szeretnék még kérdezni tőled valamit.

- Igen? Mit? – mosolyodott el.

- Te… tényleg elhiszed hogy szeretlek téged. Ugye?

Baek most elnézett a szememből, ami már egy jel volt arra, hogy valami megmozdult a fejében, és a válasz nem egyértelmű igen.

- Én elhiszem, Chanyeol – mondta, majd kis szünetet tartott, mondatát befejezetlenül hagyva. Reméltem, hogy folytatja, így szuggerálva néztem arcát. – Csak… tudod, mindig mondod, mennyi jót tettem veled. Hogy kihúztalak a magányodból… hogy én elfogadlak téged úgy ahogyan vagy. Ez így is van, de… sokszor felmerül bennem, hogy vajon csak ezért szeretsz te engem? Azért, amit tettem és teszek veled? Vagy… azért is, aki én vagyok? Mert én vagyok Byun Baekhyun, aki… ex pornórendező, és… gyenge lelkületű… - biggyesztette le enyhén az ajkát Baek, és a takaróját vizslatta. Láttam, hogy nagyon elszontyolodik, ahogy ömlik ki lelkéből az ami nyomasztja – én pedig rettenetesen kezdtem megsajnálni őt. – Lehet… lehet hogy az a problémánk is ebből fakad, Chanyeol… én már mindenre gondoltam – torzult el enyhén a hangja.

Egy pillanat erejéig sem akartam, hogy miattam szomorú legyen, vagy sírjon, ezért azonnal magamhoz húztam őt, és szorosan magamhoz vontam. Egy hosszas puszit adtam feje tetejére, és államat oda támasztottam.

- Nem… nem, nem. Nem, ezt felejtsd el Baekhyun – mondtam, majd gyengéden eltávolodtam tőle, és lehajtott fejét állánál fogva felemeltem, hogy szemembe nézzen.

Láttam, hogy apró könnyek gyűlnek benne. A legszívszorítóbb érzés volt számomra, ha őt így láttam. Arcát fürkésztem, és arra gondoltam… hogy hagyhatom, hogy egy ilyen gyönyörű teremtés boldogtalan legyen miattam?

– Jól figyelj rám. Imádlak… teljes lényedben, úgy ahogyan vagy. Érted? Hogy szerethettem volna beléd úgy, ha nem Te fogsz meg engem? Ráadásul – mosolyodtam el egy pillanatra – úgy, hogy még én se sejtettem, hogy szerethetek valaha férfit?... Szeretlek. Szeretlek úgy ahogy vagy, Baekhyun – simítottam végig arcán, melyen egy apró kis kósza könnycsepp végül végiggurult.

Baek szipogott egyet, majd bólogatni kezdett. Most már talán tényleg láttam rajta, hogy a kétségei enyhén feloldódtak, de szerettem volna neki mindenképpen bebizonyítani, hogy tényleg így van… tettekkel is.

Lassan feje hátuljára simítottam tenyerem, és így magamhoz közelebb vonva hosszasan, és gyengéden megcsókoltam. Eközben magamhoz öleltem őt szorosan, hogy teste minél közelebb legyen hozzám. Ő készségesen úgy helyezkedett, hogy végül ölembe tudjon csusszanni. Kezeimet combjaira csúsztattam, és így segítettem neki, hogy végül teljes mértékben hozzám simulhasson, és ágyékunk összeérjen. Ez a hirtelen mozdulat egy villámszerű érzést futtatott végig testemen, melytől csókunkba belenyögtem. Ritkán éreztem ilyet mikor Baek az ölemben ült, de most valahogy ez még a szokásosnál is intenzívebb volt.

Ez a mozzanat arra késztetett, hogy egyre jobban faljam Baek ajkait, és hátsójára markolva még inkább és még inkább közel húzzam magamhoz. Mintha… kezdtem volna „bevadulni”. Sosem voltam az a durva fajta, de most valahogy szinte ösztönszerűen jöttek belőlem a mozdulatok. Még rá is haraptam egyszer Baek ajkára, úgy, hogy nem is határoztam el magamban... és markolászni kezdtem hátát, pedig minden alkalommal úgy vigyázok rá, mint egy hímes tojásra. Mi van velem?

 Éreztem, hogy erre enyhén elmosolyodik, majd oldalra fordítja fejét. Én is készségesen így tettem, és máris éreztem Baek világbajnok nyelvét számba csusszanni. Ohh… emellé a heves fűtöttség mellé még jön Baek smárolása… mi lesz itt énvelem?!

Baekhyun hozta a formáját, és a mennybe repített csókjával. Mindig is nagyon-nagyon kellemesen éltem át, de most aztán tényleg. Az egész felfűtött állapotomat még feljebb és feljebb fokozta, pedig már nem hittem, hogy lehetnék még ennél jobban felizgulva. Chanyeol Junior állt mint a cövek, és – hát, az elhelyezkedésünk miatt – találkozott is Baekhyun Juniorral, ami még inkább fokozta az izgalmakat. Bár eddig is ült már az ölemben Baekhyun, talán… sosem voltunk még ennyire beindulva egymásra – legalábbis én biztosan nem.

Nyelves csókunk lezárása után Baek kéjesen a szemembe nézett. Szemének csillogása teljesen megigézett, valahogy úgy éreztem, az egész lényét imádom, és én ezt most minél jobban ki akarom fejezni, minél inkább magaménak akarom őt tudni. Szorosan magamhoz öleltem őt, amennyire csak tudtam, és nyakát kezdtem el csókolgatni. De valahogy egyszerűen úgy éreztem, semmi nem elég…

Aztán Baek – gonosz? – módon váratlanul mozdult egy olyat a csípőjével, melytől azonnal elhajoltam nyakától, és fejemet felszegve egy hangos sóhaj hagyta el a számat. Mit művelsz te velem?

Zilálva ránéztem, ő pedig kajánul vigyorgott a BFPV-vel arcán, ajkát enyhén beharapva, és szemében huncut csillogás tükröződött.

- Mi az, ez tetszett? – suttogta, majd újból mozdult egyet csípőjével rajtam, csak immár lassabb, és elhúzottabb mozdulattal. Ez kevésbé intenzív, viszont hosszabban tartó érzést váltott ki belőlem, melyet ugyanígy hosszabban tartó apró sóhajjal kísértem. Úgy éreztem, hogy szétrobbanok a vágytól.

Akarom… akarom hogy valami történjen...

- Bah… Baek – préseltem ki a számon, de csak ennyit tudtam mondani neki, hogy jelezzem, mennyire szeretném, ha végre valami lenne. Nem tudtam mi az, csak azt tudtam, hogy egy hatalmas beteljesülésre vágyom… most, azonnal.

Baekhyun elmosolyodott, és adott egy csókot, miközben szétgombolta pizsamám, és kezével végigsimított csupasz felsőtestemen. Ahogy haladt lefelé, azonnal rámarkolt férfiasságomra, mely váratlanul ért, így minden eddiginél hangosabban sóhajtottam bele csókunkba. Baek csókjait nyakamon folytatta, egészen lefelé haladva az alhasamig. Eközben már masszírozta a nadrágon keresztül az imént megfogott testrészemet, mellyel folyamatosa apró kis nyögéseket harcolt ki belőlem. Hülyén éreztem magam, hogy ilyen hangokat adtam ki magamból, de egyszerűen nem tudtam irányítani a hangszálaimat. Teljes extázis állapotban volt a testem.

Már húzta is volna le a nadrágomat maga előtt, mikor elmém bódulatából előjött egy tiszta gondolat: Nem. Most be kell bizonyítanom neki, hogy kell nekem. Talán most, hogy ennyire be vagyok indulva… sikerülhet.

Bármennyire is szerettem volna ha végre a csúcsra való eljutás útjára léphetnék minél előbb, én gyengéden megfogtam Baek vállait, és felhúztam magamhoz. Rám nézett, és mosolyogva felvonta szemöldökét. Hm… lehet hogy szegény már annyira megszokta hogy soha nincs az amit ő szeretne, hogy már meglepődik rajta, ha most más történik. Na most…

- Baek… csináljuk – mondtam neki mosollyal arcomon, zilálva. Bár volt bennem persze bizonytalanság, előttem most csak Baekhyun boldogsága lebegett, és az, hogy bár rettenetesen szétrobbanok odalent, most nem ez a legfontosabb. Hát és… ki tudja? Lehet hogy minden eddigi dolognál jobb lesz! Legyünk optimisták! (Bár sosem arról voltam híres…)

- Komolyan mondod? – kérdezte tőlem, én pedig boldogan bólogattam, és vártam az arcán az örömet. Azonban legnagyobb meglepődésemre nem egy hatalmas vigyor jelent meg arcán, hanem, mosolyogva megcsóválta a fejét. – Figyelj, Chanyeol. Én azért érzem rajtad, hogy még nem állsz teljesen készen. Igazam van, ugye? Ismerlek. És ez egy olyan dolog ami fontos, hogy elsőre… jó legyen. Én úgy hiszem, túl türelmetlen voltam ez idáig. Inkább várjunk, amíg... tényleg ideális lesz minden hozzá.

Én csak pislogtam rá hülyén, és értetlenül. Eddig… ez volt minden vágya. Most pedig… Ő UTASÍT VISSZA?

- H… hát… - vakartam meg fejem hátulját. Nem tudtam mit mondani. Még mindig iszonyatosan fel voltam izgulva, viszont semmi áron nem akartam hogy most megint ugyanaz legyen, mint eddig. Hogy megint ő elégít csak ki, és kész. Az is igaz volt, hogy valóba féltem még mindig az új dologtól, és csak azért próbáltam volna meg, mert talán most sikerülhetett volna, nem azért, mert minden áron azt szeretném. – De akkor… szeretnéd, ha most inkább én neked…

- Nem, nem muszáj Chanyeol. Biztosan nagyon fáradt vagy már, igaz? – mosolyodott el, és hirtelen leszállt rólam. Most meg mit csinál? Csak úgy vége? – Inkább pihenjünk, mert nem fogsz tudni holnap felkelni. – mondta, majd adott egy gyors puszit az arcomra, és szinte időm se volt lereagálni és feldolgozni a történteket, de már kapcsolódott le a villany, Baek pedig mellettem betakarózott.

Ez meg mi?... - ültem lefagyva egy pár másodpercig még a saját helyemen, majd eltűnődve lefeküdtem.

Akármennyire is azt hiszem hogy ismerem Baekhyunt, rá kell hogy jöjjek, hogy még mindig nem.