14. rész

Másnap reggel, mikor felkeltem, azt gondoltam, már be se megyek a főnökömhöz, mert felesleges. Úgyis újra az lesz a válasza, hogy „Még nincs motor, mehetsz” – mint ahogy az elmúlt három napban eddig. Majd úgyis hív, ha lesz valami. (Remélhetőleg.)

A tegnap estéhez hasonlóan reggel is feltűnően jó kedvvel ébredtem. Mikor a telefonomon megnéztem az órát, már reggel kilenc óra volt, és örültem, hogy a szokásos hajnali kelés helyett most később is elég volt felkelnem, és nem kellett sietnem sehová sem.

Azonban valamiért mégis valamiféle buzgóság volt bennem. A szokásoshoz képest egészen hamar felkapartam magam az ágyból, és ahelyett, hogy befetrengtem volna a tévé elé a kanapéra, mint ahogy azt általában szoktam ha nem kell mennem kifejezetten sehová, most rögtön a szekrényemhez mentem, és ki is választottam hogy mit fogok zuhanyzás után felhúzni. Sose szoktam rögtön fürdeni miután felkelek, de valahogy most kedvem támadt hozzá. Az utam a fürdőbe vezetett, ahol egészen normál idő alatt sikerült véghezvinnem a napi higiéniai rutinomat. A szokásostól ellentétben valahogy most nem volt kedvem a zuhany alatt ázni húsz percig, és még én is meglepődtem magamon, hogy mégis mi ez a változás. Fél tíz volt, de én már teljes menetfelszerelésben álltam a tükröm előtt.

Mégis hová sietek én ennyire?!

Akárhogy is néztem a dolgot, sehová máshová nem készültem, egyedül csak Baekhyunhoz.

Most mégis úgy viselkedtem, mint aki valami buliba megy, vagy ilyesmi.

Csak elmegyek leellenőrizni, mi van vele, aztán kész. Miért kell ezért ennyire készülni? Ráérek, nem? A múltkor is még ott hortyogott, mire én odaértem.

Fura volt, hogy tényleg ilyen rutinszerűvé vált számomra az, hogy Baekhyunra „vigyázok”. Továbbra is az volt a tény, hogy nem az én dolgom lett volna, de valamiért mégsem volt teher, sőt… ha be akartam vallani magamnak, egészen jó móka volt, hiszen tegnap tök jól elvoltunk.

Az órámra néztem: 9:35.

Ah, a francba is, miért ne menjek most?!

**

Rohadtul éhes voltam, így beugrottam a pékségbe egy pár péksüteményért.

Legalább nem azt a nyamvadt trópusi pizzát fogja enni megint, egyszer az életben. Nem is tudom, eszik az egyáltalán mást azon kívül?! Lehet hogy ettől az egyhangú étrendtől ilyen rosszak az ízületei…

- Na, behugyáltál már? – kérdeztem tőle a szívatós vigyorom kíséretében, miután beléptem a bejárati ajtón az előszobába. Miután levetettem a cipőm és felegyenesedtem, láttam, hogy térdmerevítős barátunk nem a kanapén, hanem a konyhaszéken ül, és kávézik.

- Nem, nem hugyáltam be – mondta, és belekortyolt a csészéjébe. – Te, már egész jól tudok menni ezzel az izével! Igazából nem is fáj…

- Hé – raktam le a zacskókat az asztalra elé – csak nem azt akarod mondani, hogy neked mindvégig egyáltalán nem fájt, és nem is kellett volna hogy cipeljelek?! – háborodtam fel csípőre tett kézzel.

- Dehogyis! – kortyolt bele ismét – Hallottad te is az orvost…

- Ha jól emlékszem, azt mondta, rá se állj, mert kimehet a térded, vagy mi.

- Igen, de nem ment ki.

- Aha, oké – ültem le mellé – hát, ha már nem kell a segítségem, szólj, de én ezt most itt meg fogom enni… a másik a tiéd – löktem neki oda a croissant, és beleharaptam a sajátomba.

Baekhyun csak nézegette, de hozzá se nyúlt.

- Mi az, te tényleg csak azt a trópusi szart eszed meg? – kérdeztem tele szájjal.

Nem válaszolt, csak lassan odahajolt az ételhez, és megszagolgatta.

- Frissen sütötték a péknél. Edd meg.

Továbbra is csak nézte, de nem nyúlt hozzá egy ujjal se.

- Nem kéred?

Semmi válasz.

Na mi van, ma megint zavarodott napot tart? Kár lenne, pedig tegnap egész normálisnak tűnt…

- Na jó, akkor majd én megeszem – vontam meg a vállamat, és elvettem tőle a süteményt. Fél perc alatt el is fogyasztottam.

Bár próbálkozott, azért ha már ott voltam, segítettem neki közlekedni. Láttam rajta, hogy azért fáj még neki, úgyhogy mielőtt még mégjobban szétroncsolta a lábát, rászóltam, hogy ne álljon rá.

A végén még amputálják a lábát és lehetek én a hivatásos ápolója életem végéig…

Miután úgy tűnt, nem hajlandó semmi mást enni, elmentem neki délután azért a „fantasztikus” trópusi pizzáért. Legalább egyúttal letudtam a munkahelyi látogatásom is, ahol szintén nem volt fejlemény.

- Na, kell még valami? – kérdeztem miután ismét odasegítettem őt a kanapéra a fürdése után.

- Igen.

- Mondd, mi az?

- Ülj le mellém. – pislogott fel rám apró szemeivel, mint egy kölyökkutya.

- Minek? – vontam fel az egyik szemöldökömet.

- Kérlek – mondta, és megfogta a mellettem lógatott kézfejemet. Váratlanul ért, és oda is kaptam a fejemet. Enyhén próbáltam kihúzni markából, de amint megmozdultam, ő erősebben fogta. Kissé váratlanul ért, és kezdett gyanússá válni a dolog.

Ma úgy tűnik az átlagnál is zavarodottabb… óvatosnak kell lennem!

De nem fog addig békén hagyni…

- Na jó, tessék, leültem – mondtam, miután a hátsó felemet elhelyeztem mellette az ülőalkalmatosságon. – És?

Baekhyun a kikapcsolt tévét bámulta elégedett mosollyal az arcán, melyen véltem felfedezni a BFPM első jeleit. Gyanakodásom közben jóslatom be is igazolódott, mert hirtelen megfogta egyik kezével a tarkómat, és esélyt sem adva a menekülésre ajkamat az övéihez nyomta.

- Mmh! – szóltam bele a „csókunkba” kiguvadt szemekkel, és nagy nehezen eltoltam magamtól. – Na jó, ebből elég! – pattantam fel a kanapéról, és szemrehányó pillantásokkal illettem az elégedetten vigyorgó Baekhyunt. –Mondd csak, ez a hála amiért segítek neked?! – tártam szét a karjaimat.

Bakehyun nem szólt semmit, csak vigyorgott, és kuncogott magában. Kacarászása lassan hahotázásba torkollott, én pedig csak felvont szemöldökkel, szikrát nem kapva álltam előtte, mint egy rakás szerencsétlenség.

- Most meg mi a franc bajod van?!

- Csak… csak vicces vagy, Yeollie… - mondta kacarászva.

Yeollie???

- Na jó figyelj, nekem nem lenne muszáj itt lennem veled, azért segítek én itt neked, mert rohadt jófej vagyok! Úgyhogy legalább annyit tegyél meg nekem, hogy nem támadsz le perverz módon, rendben? Mondd csak, mi lenne ha én egyszer nem jönnék? Mégis ki segítene neked, hm?

Baekhyun arca elkomorult, én pedig rájöttem, hogy talán túllőttem a célon. Talán jobban megbántottam most ezzel, mint ő engem a hülye csókjával.

- Na jó, értem… bocs, én csak nem tudom miért csinálod ezeket a dolgokat, amikor van hogy tök normális vagy! Ha valami magyarázatot adnál végre erre, akkor talán én se állnék itt úgy mint egy hülye…

Persze nem szólt semmit sem, komoly arccal bámulta a sötét, halott tévéképernyőt. Éreztem hogy tök felesleges itt dumálnom neki, úgyhogy valahogy máshogyan kéne visszarántanom őt a valóságba.

- Nézzünk megint filmet.  – mondtam, majd leültem mellé, és a távkapcsoló segítségével színt varázsoltam a tévére. Ő továbbra is csak mereven nézett előre, mint aki nem lát.

- Hahóó, Baekhyun… - integettem az arca előtt, mire csak annyit reagált, hogy kettőt pislogott.

Sóhajtottam egyet. Ez most komolyan ennyire megsértődött? Vagy… bekattant? Mi a frász van?

Tanakodtam, hogyan lehetne reakciót csalni belőle – és eszembe is jutott egy ötlet, bár nem volt túlságosan az ínyemre való, tudtam hogy valamit úgyis szólni fog.

A tévét áthajtottam az egyik pornócsatornára, ahol épp javában ment a… igen – ráadásul nem akármilyen, Baekhyun saját „asztala”, azaz férfi-férfi páros.

Én csak egy pillanatra néztem oda, de már elkapott a hányinger, így inkább visszavándoroltattam a tekintetemet Baekhyun arcára, aki bár továbbra is komoly volt, látszott a szemében hogy meglepődött a lépésemen.

- Azon látszik, hogy teljesen mű. – szólalt meg végre mutatóujjával a képernyő felé mutatva, én pedig megörültem, és elvigyorodtam.

Na, legalább beigazolódott hogy nem vált agyhalottá…

Lassan szép sorjában elkezdte ecsetelni a rendezői bakikat, persze mindezt csak fapofával, én pedig sokkal, de sokkal többet megtudtam, mint amennyit szerettem volna.

- Aahha… - mondtam csukott szemmel. – Nagyon jó Baekhyun, hogy te ehhez ennyire értesz, de azt hiszem most már nézhetünk mást. – Nem bírtam tovább, és átkapcsoltam.

Épp valami idióta vígjáték ment a tévében, ami tökéletes volt a felgyülemlett feszültség oldásához. Egy vicces momentum lejátszódása és az én hozzátoldott saját poénom után végre sikerült újra röhögésre bírnom Baekhyunt. Úgy tűnt végre kizökkent abból a módból amibe került. Kezdtem úgy érezni magam ahogy tegnap este. Végre Baekhyun is poénkodott, és mire végignéztük a filmet, már mindkettőnknek fájt a hasa.

Egyszer csak éreztem, hogy csörög a zsebembe a telefon. Kai volt az.

Basszus, tényleg, csütörtök van!! Erről teljesen elfeledkeztem!

- Halló? – vettem fel miután kimentem a konyhába.

- Hát te hol vagy, Chanyeol? Nem jössz sörözni?

- Jesszus, őhm.. – néztem hátra Baekhyunra – az a helyzet hogy most nem tudok menni, valószínűleg.

- Na, mi az Chanyeol – szólalt meg pajkos hangon Kai – csak nem egy csaj van a dologban?

- Mi? Nem… - mondtam, de rájöttem hogy ha letagadom, akkor nem fogom tudni megmagyarázni, hogy mi. – Illetve, mindegy, majd elmondom. A lényeg hogy most asszem kihagyom, srácok!

- Hm semmi gond, csak nyugodtan – mondta lelkesen – elsörözgetünk mi itt Krissel, épp most tárgyaljuk hogy milyen legyen az esküvőjük. Te úgysem tudnál ehhez túl sokat hozzászólni!

Na kösz.

- Jaa, ja… jó bulit! – szóltam, és elköszöntem tőle, majd letettem.

Ilyen sem volt még, hogy kihagytam a sörözést. Micsoda változások!

Közben láttam a telefonom képernyőjén, hogy egy új üzenetem is jött, amit csak most vettem észre. Megnyitottam, és nagy meglepődésemre a főnökömtől jött.

„Van motor, holnap gyere.”

Keserédes érzés lett úrrá rajtam, mert egyrészt örültem, hogy nem fog kirúgni, másrészt megint jöhetett az egész napos robogózás és pizza hordás. Utáltam, még visszagondolni is rá. Fúj.

Inkább be is zártam az üzenetet, és visszaindultam a nappaliba.

- Lemaradtál a legvégéről a filmnek – szólt Baekhyun miután újra odaültem mellé a szófára.

- Mi volt a vége?

- Nem mondom el – vigyorgott gonoszan.

- Naa! – löktem vállon – nem viszlek ki többet a vécére ha nem árulod el!

- Mindegy, holnap már úgyis kontrollra kell mennem – mondta, és tovább kapcsolgatott a csatornák között. –Amúgy is, már rá tudnék állni ha akarnék, csak nem szabad.

Már holnap? Így elment volna az idő?        

Ez azt jelentette, hogy tulajdonképpen a mai nap az utolsó, hogy segítenem kell neki.

Fura… már kezdtem hozzászokni. Sokkal szórakoztatóbb volt, mint a pizzákat hordani.

De várjunk csak, hogy fogom én holnap kivinni, ha már dolgozok?

- Te figyelj Baek.. – szóltam, és miután ránéztem, észrevettem, hogy elaludt itt mellettem, és enyhén rám dőlt.

Hogy a francba tud ilyen gyorsan elaludni? Ch…