15. rész

- Na, igyekezz, mert így is késni fogok a munkahelyemről a szabadságom utáni legelső napon… - tipegtem az előszobában, miközben Baekhyun kora reggel, álmos fejjel ráncigálta magára a kanapén ülve a nadrágját. Nem örült neki hogy reggel hatkor kopogtatok, de végül úgy festve, mint egy álommanó, nagy nehezen feltápászkodott.

- Kész vagy? – kérdeztem felé fordulva, mire ő csak bólintott egyet. A taxi már kint várt ránk, úgyhogy már fogtam is karon Baekhyunt, hogy kikísérem – bár már nagyjából azért tudott menni.

Ahelyett a hatalmas rögzítő helyett már csak egy simát kapott, és a doki azt mondta, fokozatosan hozzászoktathatja a lábát a használathoz. A kórházból visszafelé is egy taxival jöttünk.

- Viszlát – intettem a taxisnak miután kiszálltunk a kocsiból, majd Baekhyun felé fordultam. – Hát, akkor azt hiszem ennyi, már nem jövök többet zaklatni délelőttönként… hacsak nem rendelsz még egy trópusit.

Nem szólt semmit, csak immár éberebb, jóllakott napközis fejjel pislogott rám.

- Akkor hát… szi-

Intettem volna, de hirtelen megfogta a kabátomat, magához húzott, és vajon mit csinált? Hát peersze, hogy megcsókolt, mert miért is ne?! Aish…

Szememet összeszorítva levakartam magamról, és hátrébb léptem egy lépést.

- Tudod, egy „köszönöm” talán... valahogy jobban esett volna! – igazítottam meg magamon a kabátomat. - De mindegy. Szép napot Baekhyun! – sikerült befejeznem elköszönésemet végre, és elindultam a munkahelyemre.

Ahogy gyalogoltam végig az utcákon a pizzériához egyre közelebb érve, hirtelen eluralkodott rajtam valamiféle köd, ami arra a kis időre úgy tűnt hogy elszállt, míg nem kellett dolgoznom. A tudat, hogy minden kezdődik elölről, valahogy visszaidézte bennem azt a depresszió közeli állapotot, amit akkor éreztem, mielőtt még Baekhyunnak segíteni kezdtem volna.

Egész álló nap ezen gondolkoztam a pizzák kihordása közben. Akárhogy is próbáltam magamban ágálni a tény ellen, be kellett hogy valljam, hogy az, hogy Baekhyunnak segítettem, szinte megmentett a kezdődő depressziómtól. Volt valami, ami megtörte a szürke hétköznapjaim monotonságát, elfelejtettem azt, hogy tulajdonképpen mi is van körülöttem. Mindig a bizonytalanságtól féltem, de most annak ellenére hogy még annak is meg volt az esélye hogy elvesztem a munkám, valahogy nem tudott annyira érdekelni, mert egyszerűen lefoglalt valami más. Kifejezetten élveztem Baekhyunhoz menni, és annak ellenére, hogy ilyen félnótás, egészen jó társaság volt. Már kezdtem megszokni a flúgos megnyilvánulásait, lassan már azt is, hogy csak úgy random rám mászik – mert bár rohadtul idegesített, tudtam hogy nem rossz indulatú. Azért még kaptam volna egy értelmes választ ezekre a cselekedetekre, de lassan már beláttam ezt is az ő flúgossága részének.

A nap folyamán felidéződtek bennem a pillanatok, amiket ott töltöttem. A küszködés a kádban, a sok filmezés, a poénok, az arca, ahogy reagált arra ahogyan szívattam… mindre jó érzéssel gondoltam vissza. (Kivéve persze azt, amikor letámadott. Aish, miért kell ilyennek lennie?!)

Rájöttem, hogy Baekhyun egy rohadtul fura fazon, de valamiért mégis szerethető.

Ch… életbe nem gondoltam volna hogy valaha ezt fogom egy rám akaszkodott pornórendező ipséről gondolni. Hogy ő mentett meg engem a depressziótól.

De… most ennek vége.                             

Estefelé nagyon elfáradtam – úgy tűnt, kissé elszoktam a szokásos napirendemtől, és még vissza kell rázódnom. Fél tíz volt már, mikor a sokadik pizzámmal estem be az üzlet ajtaján.

- A két sonkás is kiszállítva – mondtam fáradtan, és rákönyököltem a pultra. – Mi a következő?

Már tudtam hogy a trópusi lesz, és hogy az lesz szokásos módon az utolsó a mai napra.

- Nincs több rendelés – motyogta oda a főnököm miközben ügyködött a pultnál.

Kissé meglepődtem.

- Tényleg?

- Látsz te itt valamit a papíron, mondd csak? – fordította felém morcos fejjel az üres papírlapos jegyzettömböt, majd lecsapta az asztalra, és rakosgatni kezdte a tányérokat.

Nem rendelt? Ez érdekes, eddig egyetlen egy napot se hagyott ki…

Én azért még egyszer odahajoltam a főnököm felé.

- Egészen biztos hogy-

- Örülj neki, hogy előbb elmehetsz! Tűnés – intett a konyharuhájával az ajtó felé, én pedig a sapkám megigazítása után értetlen fejjel kimentem az étteremből.

Hm… ez fura. Na mindegy. Nem rendelt, és kész.

Különben is, mit is törődöm én ezzel annyira? Semmi közöm Baekhyunhoz.

---
[Egy kis kitérő kedves olvasóimhoz - én csak itt kamillázok, hogy komoly, hogy a szavazásban azt jelzi, hogy 100- azaz SZÁZ - s-z-á-z - rendszeres olvasóm van?? O__O Ha ez igaz akkor imádlak titeket T.T<3 Bár a statisztika mindig százon fölül, sokszor kétszázat is mutat egy bejegyzéshez oldalmegjelenítésnek, ami gondolom azért jó sok félreszámolást is jelent, de én alig hiszem, hogy tényleg ennyi ember jár itt! köszönöm^^
De ha már ilyen sokan vagytok, akkor szívesen olvasnék több véleményt is! Kérem a kedves némákat, szólaljanak meg legalább egy komment erejéig, hogy tetszik eddig a fici,mik a benyomások, hol ismertétek meg, mi az ami megfogott vagy esetleg nem tetszik benne - jót tenne a folytatásnak! ;) ]