17. rész

- Haver… te komolyan, kajakra BUZI vagy? – emelte meg szemöldökét, és enyhe fintort vágott a „buzi” szó kimondása közben.

- MI?! Miért lennék én buzi?? – hőköltem hátrébb a székemben felháborodva.

- Chanyeol… - jött vissza Kai egy korsó sörrel a kezében, és ismét leült a helyére. Sajnálkozó tekintettel immár ő is a szemembe nézett. – Láttunk mindent.

- Mit??? – egyre kétségbeesettebb kezdtem lenni.

Ne… ne, tuti hogy Baekhyunnal…

- Ma, a parkban. Láttuk, ahogyan egy férfival csókolózol, Chanyeol. – folytatta Kai, és elkomorult képpel forgatta az asztalon gyöngyöző sörét.

- Bocs, Chanyeol, de én ki nem állhatom a buzikat. – állt fel onnét a sörével Kris, és elindult valahová. Én tátott szájjal meredtem a kocsma kidíszített falára, és nem tudtam se köpni, se nyelni; nem tudtam elhinni, hogy tényleg ez történik.

- Chanyeol… - szólított meg ismét Kai, és kissé közelebb hajolt hozzám. Én nem tudtam hozzá mit fűzni, még csak ránézni sem: egyre vörösödő és vörösödő képpel néztem a semmibe. – Ne haragudj, de nekem gyerekem lesz. Egyszerűen… meg kell óvnom őt is attól, hogy bármi ilyennel kapcsolatba kerülhessen. Ez egy… szörnyű, helytelen dolog! Gondold át, haver! Ez szörnyű! – állt fel ő is onnan, és pár másodperc múlva már egyedül üldögéltem az asztalnál.

Ezt nem hiszem el.

Annyira szerencsétlen, idióta, barom, állatnak éreztem magam, hogy kínomban az asztalon könyökölve a fejemet fogtam, és elkezdtem röhögni.

Ilyen nincs!! Bassza meg, ilyen nincs!

Tudtam hogy egyszer meg fogom járni. ÉREZTEM.

- A KURVA életbe!!! – csaptam erőteljesen az asztalra, és kínomban előjött „jókedvem” szertefoszlott. Rettenetesen dühös lettem, és úgy éreztem, hogy egyszerűen… egyszerűen minden el van cseszve.

Tudtam, tudtam hogy mindenki engem néz. De egy percig sem tudott érdekelni.

- ILYEN NINCS!!! – ordítottam a falnak. – ÉN NEM VAGYOK BUZI!!

Legszívesebben kiütöttem volna a falat. Azt a szép, díszített tapétával beborított falat, amely előttem meredt rám, és még arról is azt éreztem, mintha rajtam röhögne, és azt súgná: „de, de az vagy, Chanyeol.”

Mindent szét akartam törni, mindent romokban akartam látni magam körül, és magamban mikor megjelent előttem Baekhyun képe, legszívesebben behorpasztottam volna az arcát – képzeletemben meg is tettem.

MINDEN miatta van. MINDEN!

Baekhyun elintézte, hogy tényleg csak ő maradjon jelenleg a számomra, aki szóba áll velem, és aki törődik bármennyire is velem. Az egész egy kibaszott kitervelt hülyeség a részéről, vagy mi?! Hát rohadtul nem fog bejönni a terve, mert én nem vagyok egy rohadt buzi, és legfőképpen nem vágyom egy perverz, buzeráns, beteg pornórendezőre!!!

Átkoztam azt a napot, amikor beléptem valaha az ajtaján, átkoztam azt amikor egy percig is azt gondoltam, bármi jó dolog lehet abban, hogy én vele szóba állok. Átkoztam magam, amiért ekkora idióta voltam.

Na és most mi a szart csináljak? Most mi van?

Megfordultam a székemben, és a kijárat felé meredtem.

Menjek haza? És azután, mi lesz?

AZ EGÉSZ ÉLETEM EL VAN BASZVA!!

A torkomban kis gombóc szorult össze, de nem, ez nem az a depressziós, letargikus érzés volt, mint amit az érez, aki nem lát semmi utat maga előtt. Ez egy dühös, kétségbeesett, de valahol mégis dacos érzés volt. Éreztem magamban valami rettenetesen furcsát. Bűnösnek, szánalomra méltónak éreztem magamat. Pedig, nem volt igazuk egyáltalán – semmi ráció nem volt abban, amit mondtak, hiszen nem vagyok meleg. Az egész csak egy félreértés.

Az arcomat a kezeimbe temettem, erősen megdörzsöltem arcomat, ujjaim között a kijáratra kukucskálva.

Nem akarok egyedül megrohadni abban a lakásban. Elég volt.

De most már TÉNYLEG senkim sem maradt.

És mindez Baekhyun miatt van.

A tekintetem a bejáratról a bárpultra vándorolt, ahol sorakoztak sokban a különféle piák: viszki, vodka, abszint – minden ami szem szájnak ingere.

Egyszer csak a bennem fortyogó düh valami folytán odavezetett a bárpulthoz, és a következő pillanatban már ott sorakozott előttem három feles, a pénztárcámban lapult, egész hónapra beosztogatott pénzem pedig megcsappant.

Sosem voltam az a lerészegedős fajta. Egészen azóta, amióta nem lógok azzal a rettenetesen „jó életmódú” társasággal a gimiből, nem is részegedtem le igazán. Maximum becsiccsentettem, mikor Kaiékkal… egy-két sörnél többet ittam a kelleténél. Bármilyen szar kedvem volt, sosem gondoltam azt, na most meg kell hogy igyak valamit, mert az jól fog esni, főleg nem egyedül. Ódzkodtam az ilyenektől.

És most itt voltam. Egymás után lehúztam a három felest. A pultos kissé rémülten nézett rám.

- Haver, neked aztán mélypontod lehet. Mi történt?

A kis pohárkát a pultra lecsapva máris éreztem, ahogyan a fejembe száll az alkohol. Már el is felejtettem az érzést, amit az igazán erős alkohol gyakorol az ember elméjére, de istenemre mondom, most bárminél jobban esett. A pultos szavai hallatán részeges mosolyra húzódott a szám.

- Buzinak néznek *hikk* vágod? – vigyorodtam el csuklásom közben. Máris elszállt minden gátlásom.

- Minek? Buzinak? – kérdezett vissza, kissé bizarr félmosollyal az arcán. – Kik néznek téged buzinak?

- A.. barátaim. Illetve – emeltem fel a mutatóujjamat – a VOLT barátaim. Hihi! – vigyorogtam, és már a látásom is kezdett homályossá válni. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten megüt ez a három feles, bár ha belegondolok, hogy vodkát, viszkit és abszintot húztam le egymás után, nem kellett volna annyira meglepődnöm rajta, főleg, hogy évek óta nem basztam be.

- Nyugi haver! – ütögette meg a vállamat – Semmi gáz ha a dákóra buksz, attól még lehetsz jó arc! Aki ezt nem fogadja el, az meg egy seg-

- ÉN-NEM-VAGYOK-BUZI!! – ordítottam az arcába, és az egyik feles poharat a velem szemben lévő falhoz vágtam, egyenesen a pultos háta mögé, aki rémült arccal nézett a széttört üvegek felé.

- Na jó haver, húzzál kifelé! Te itt nem fogsz a kocsmámban balhézni! – mutatott a kijárat felé, és kijött a bárpulttól. Erőtlen testemet kirángatta az ajtón, egyenesen az utcára, ahol méginkább éreztem hogy mennyire hirtelen a fejemben szállt a pia. Majdnem elestem, mindenből kettőt láttam, de azért még tudtam menni.

- Fasz. – köptem oda a becsapódó bejárat ajtóra, majd a hosszú főút világító fényeire meredt a szemem.

Nekem még innom kell.

Vágytam arra, hogy teljesen eluralkodhasson rajtam a részegség, és addig igyak, míg nem elfelejtem, hogy ki is vagyok én valójában. Míg elfelejtem, hogy én vagyok a Lúzer Park Chanyeol. Ki akartam bújni a saját bőrömből, és átszállni valaki máséba… aki sikeres, tanult, vannak barátai, pénze, és barátnője. Mint egy normális huszonéves.

Gyűlöltem magam. Gyűlöltem azt, aki jelenleg vagyok.

…Pia, pia, pia....

Elkezdtem bandukolni valami másik kocsma után. A sok világító ledből semmit sem tudtam elolvasni, így próbáltam a hangok után tájékozódni. Az első olyan helyre, ahonnan kocsmaszerű, szórakozóhelyes zene szólt, úgy döntöttem, hogy betérek.

Odavánszorogtam a pulthoz, és kiráztam a tárcám tartalmát.

- Adjáll… Adj annyi piátt, amenyi ebből kiffér. – mondtam nehezen artikulált szavakkal az ott álldogáló pultosnak, akiről hirtelen nem is tudtam eldönteni, pasi-e vagy csak egy nagy darab nő, annyira homályosan láttam.

- Oksika – szólalt meg, amiből rájöttem, férfi. – Mit kérsz?

- Kurvára mindegy – mondtam, és fáradtam a pultra könyököltem. Rájöttem, hogy ha iszok, elég mocskos lesz a szám.

Hamarosan már magam előtt is láttam a poharakat, amikről halvány gőzöm se volt, hogy miket tartalmaznak, de én mindet azonnal lehúztam. Már kezdtem érezni, hogy talán a gyomrom se annyira örül ennek a hamar bevitt alkohol mennyiségnek, de ezt az érzést hamar elterelte egy felém közeledő egyén, aki meglehetősen bizarr módon közel jött hozzám, és hirtelen a fülembe hajolt.

- Hű ha… bátor tett volt ilyen édes pofival betérni ide, ugye tudod? – fogta meg az államat, és egészen közelről szuggerálta az arcomat.

Nos, ennek a kijelentésnek igazán örültem is volna, ha…

nem egy borostás transzvesztita állt volna előttem.

- Mi a fasz??? – hőköltem hátra tőle, eldöntve a pulton az imént kiürített poharamat. – Miért talál engem meg ma mindenki?? Rá van írva a.. a hhomlokomra hogy „BUZI”? Vagy mi a szar???  Hagyjatok engem békén!!

- Cicabogár, ha azt akarod hogy a buzik békén hagyjanak, miért jöttél be egy meleg bárba, mondd csak? – hajolt oda felém a most már tisztán látszódott, hogy szintén transzvesztita pultos.

- Ilyen nincs!!! – röhögtem magamon, és le is löktem az egyik poharat, ahol ott hajolgattam a pult mellett. Körbe néztem a bárban, és bár nem láttam szinte semmit, talán feltűnt, hogy azok az alakok akik itt vannak, majdnem mind páva kinézetű csillámbuzik.

Majdnem tovább szakadtam saját szánalmasságomon, de nem volt rá időm: ugyanis hirtelen valaki ismerőst láttam feltűnni az asztaloknál söröző emberek között.

Azt hittem hallucinálok.

Baekhyun..?

Közelebb kezdtem lépdelni felé, teljesen szlalomba, egy-egy billiárdasztalnak nekidülöngélve. Közben hallottam a füttyöket magam körül, amelyek valószínűleg nekem szóltak, de engem most csak az érdekelt, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg az az ember ül-e ott egy másik fiatalember társaságában, aki elcseszte az életemet.

- Te… te… - mutattam felé, és ahogy egyre közelebb értem, rájöttem, hogy tényleg ő az, főleg mikor meg is szólalt.

- Chanyeol?! – nézett rám teljesen kikerekedett szemekkel.

- MINDEN A TE HIBÁD!!! TE PERVERZ ÁLLAT!!! – estem neki hirtelen, de a nagy lendülettől leginkább csak az ölébe estem. Éreztem hogy elvesztettem az uralmat a testem felett, és már csak annyit tudtam tenni, hogy erőtlenül ütögélem a hátát, vállát, miközben rajta lógok.

- Bocsáss meg. – szólalt meg az előtte üldögélő beszélgetőpartnerére, majd felsegítve engem felállt a helyéről. A karomat átvetette nyakán, a másikkal pedig a hátamnál tartott. Én még mindig neki akartam tenni, de erős volt, én pedig teljesen gyenge, és mozgásképtelen. Már csak foltokat láttam, és a lábamat is alig tudtam mozgatni.

Egyszer csak hideg levegőt éreztem csapódni az arcomnak, és a hangos zene elhallgatott.

- A te hibád minden, minden – motyogtam neki, és éreztem hogy elsírom magam. A lábaim csak vezettek, és csak az akadályozta meg az összeesésemet, hogy Baekhyun tartott engem.

Nem tudom meddig tarthatott, míg odaértünk, de a fülem és az orrom már jégcsap volt. Egy ismerős zöld bejárati ajtó jelent meg szemeim előtt, most már kissé tisztábban, mint ahogyan eddig láttam – talán kicsit tisztult a fejem a friss levegőtől. Sárgás fényű villany kapcsolódott fel, és Baekhyun valami kabátot szedett le a hátamról, amit még az út alatt terített rám, mert hisztiztem, hogy fázok.

Aztán testem egy ismerős tapintású puha kanapéra rogyott le.

Teljesen kikapcsoltam. Fura volt, mert tisztább volt a fejem mint a bárban sokkal jobban láttam, és tudtam, hogy hol vagyok, de mégis… a tetteimnek mintha nem is én lettem volna az ura. Sőt: mintha az egész lényemet kicserélték volna, úgy éreztem magam. A lúzer, kétségbeesett Chanyeolnak nyoma sem volt.

Egyszer csak láttam, hogy Baekhyun nagyon, nagyon komoly arccal leült mellém, és csak nézett, egyenesen bele a szemembe.

Most álltam a tekintetét. Hosszú percekig csak szuggeráltuk egymást. Vizsgáltam a bababőrét, a vastagon kihúzott szemeit, a szemébe hulló, beállított séróját.

Láttam, hogy közeledik felém, de én egy centimétert sem mozdultam el onnan. Nem ijedtem meg. Nem hőköltem vissza. Mozdulatlanul álltam minden érintését, amit felém intézett… a nyakam hátuljára fonódó kis ujjait, az arcomra csapódó meleg leheletét, ajkának puha érintését az enyémen, amit már számtalanszor megtett.

Csókolni kezdte mozdulatlan számat, ajkaim engedelmesen, tehetetlenül mozogtak az övéi alatt. Enyhén megmarkolta a hajamat hátul, másik kezét pedig combomra csúsztatta.

Jó volt.        

Két választás állt előttem: vagy elutasítom, vagy pedig belemegyek a játékba.

Jól esett.         

„Ha kapsz egy esélyt hogy változtathass, akkor változtass, Chanyeol.”

Lehet hogy eddig rosszul választottam?...

Nem tudtam hogy mit csinálok.

Egyszer csak állkapcsom mozdulatlanságából elmozdult, ajkaim és nyelvem aktivizálódásba léptek. Testem elfogadta, befogadta a jó érzést, melyet Baekhyun nyújtott. Egyszer csak már eddig a kanapé bársonyos felületén pihentetett kezem is Baekhyun puha, hamvas bőrű nyakára siklott. Teljesen belefeledkeztem a cselekedetbe: szemeimet lehunyva adtam magam át az érzésnek. A hideg rázott, és már én is teljes mértékben a csók részesévé váltam. Szinte falni kezdtem Baekhyun édes ajkait, amiről soha, de soha az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire fog ízleni.

Mély csókunk egyszer csak átváltott egy sokkal finomabb, kóstolgatósabb módba. Úgy ízleltem Baekhyun alsó ajkát, akár csak a legfinomabb, legkrémesebb csokoládé fagylaltot, közben finoman játszadozva haja tincseivel.

- Szeretlek… -súgta oda, mire szemeimet résnyire kinyitottam, és ránéztem. – Szeretlek, Sehun.