3. rész

„Huhh. Semmi gond, nyugalom, Chanyeol… megcsinálod. Megnyomod a csengőt, odaadod, elveszed a pénzt, és kész. Mint minden vásárlónál, most is ezt teszed.” – nyugtatgattam saját magamat a gondolataimmal, miközben az ajtó előtt álldogáltam.

Egy nagy levegőt vettem, és megnyomtam a csengőt. Direkt távol álltam az ajtótól amennyire csak lehetséges volt, nehogy véletlenül sikerüljön ismét behúznia magához.

Ahogy az ajtó másik oldalán közeledtek a léptek, úgy gyorsult az én szívverésem is. Lassan kinyitódott az ajtó, és megjelent az a bizonyos egyén.

- B..Byun Baekhyun? – kérdeztem tőle a cetlimre pillantva, majd ránéztem.

A srácnak megint az a bizonyos ráfagyott sejtelmes mosoly volt az arcán, amitől elfogott a rémület, és nagyot nyeltem. Ő lassan bólintott egyet, és ránézett a pizzára, én pedig odanyújtottam felé.

- Trópusi pizza. Ezer won lesz. – Kezdtem magabiztosabbnak tűnni.  Na, semmi gond, ugye? Vége a rémálomnak, ugye?

Muszáj volt kilépnie a srácnak a házából, különben a pizzáját sem érte volna el, annyira távol álltam tőle. Lassan kilépett a betonra hozzám, megfogta a pizzáját, és..

…NA NE!

MÁR MEGINT!

Ahogy megfogta a pizzát, egyik pillanatról a másikra megint rám nyomult – szinte észre sem vettem, de már a számon csüngött!!! Azonban most hála Istennek, élesebbek voltak az érzékeim, és nem volt sok ideje rajtam csimpaszkodni, ugyanis a pizzával egy határozott mozdulattal odébb löktem, amitől jól be is horpadt a doboz.

- EMBER, TE BETEG VAGY, ESKÜSZÖM!! – ordítottam neki hátrálva, ledobtam a pizzát, és már futottam is a robogó felé. Nem érdekelt a pénz sem, majd kifizetem zsebből, csak el innét ettől az idióta perverz állattól!!

MIT KÉPZEL EZ MAGÁRÓL, DE KOMOLYAN?!

Alig tudtam gondolkodni ezek után. Alig hittem el hogy ez tényleg velem történik… és egyben biztos voltam: Én. Ide. Többet. Soha. Nem. Szállítok pizzát.

Út közben folyamatosan attól rettegtem, hogy utánam jön, les, hogy hol lakok, így folyton a tükröt néztem. Rettenetesen fel voltam zaklatva…

Kedves perverz pizza vásárló barátunknak köszönhetően nem tudtam az útra figyelni, így telibe kaptam egy szépséges útakadályt, amitől úgy elborultam a motorommal, mint a sicc. Egyik pillanatban még a tükörben vizslattam, hogy nem jött-e utánam, másik pillanatban pedig füvet és földet ettem az egyik ház külső udvarában.

Fantasztikus.

„Meghaltam? Megvannak még a testrészeim?” - Ilyen kérdések ötlődtek fel bennem, ahogy elkezdtem feltápászkodni. Még a sisakot is elfelejtettem felvenni a nagy pánikban mielőtt elindultam volna, de hála az égnek a fejemnek semmi baja nem volt. A térdem viszont fájt, de az nagyon.

- Gaah… - nyökögtem, miközben próbáltam összeszedni magamat. Egy lélek sem járt az utcán ilyenkor, így csak magamra számíthattam.

Leporoltam a ruháimat. Igazából sok bajom nem volt, lehorzsoltam a tenyeremet, köpködtem a földet a számból, de ezen kívül nem fájt semmim. A térdem volt az egyedüli, ami miatt aggódtam. Megpróbáltam ráállni arra a lábamra, és behajlítani.

- Fuhh… - fújtam ki a levegőt. Hál istennek nem volt akkora hatalmas a baj mint hittem, mert rá tudtam állni, csak nagyon fájt. Nem hittem volna hogy eltört, de azért feltűrtem a gatyámat, hogy lemeózzam, mi a helyzet vele.

Az egész teljes véraláfutás volt, és fel volt dagadva. Azt gondoltam, jobb félni, mint megijedni, így úgy döntöttem, elmegyek egy orvoshoz vele.

Felállítottam a motoromat, és őt is megnéztem, mennyi baja történt. Beindítottam, és kicsit túráztattam – úgy tűnt, a karcolásokon kívül nincs más baj, úgyhogy lassan, de el tudtam vele indulni.

**

- Következő! – szólt ki az asszisztens az ügyeletnél, és rám nézett, én pedig bebicegtem a rendelőbe.

- Jó estét…

- Jó estét – köszönt vissza a doktornő, és rám nézett.

Jézusom, de ismerős az arca! De honnan a francból? Tuti hogy valahonnan ismerem!

Ő is úgy nézte egy pillanatra az arcomat, mintha valamire emlékeztetném. Végignézett a füves földes ruháimon.

- Balesete volt?

- Ami azt illeti, sikerült egy nagyot esnem a motorommal…

- Ajaj, az nem túl szerencsés… mi a panasza?

- Azt hiszem a térdemmel lehet valami… - bicegtem közelebb kicsit fájdalmasabb arccal. Olyan volt, mintha most rosszabb lett volna, mint azelőtt.

A doktornő odahívott az asztalhoz, hogy üljek rá.

- Közben kérem, mondja a nevét – kért az asszisztens.

- Park Chanyeol – szóltam, majd a doktornő a gatyám feltűrése közben felkapta a fejét.

- Park Chanyeol? – kérdezett vissza, és mosolyogva nézett rám. – Akkor onnan voltál olyan ismerős! Ha minden igaz, akkor mi gimnáziumban egy osztályba jártunk!

- Oh, komolyan? – vakartam a fejemet. Valamiért nem tudtam egyik osztálytársnőmet sem felidézni, aki hasonlított volna rá, de mégis tudtam, hogy valahonnan egészen biztos hogy ismerem.

Ránéztem a kis kártyájára.

„Kim Yunjin.”

Jézusom, ez AZ a csaj???! Képtelenség, az egy bányarém volt!

Ez a csaj pedig tök szép! A fogai is egyenesek, mint a szög… talán fogszabályzója lehetett?

- Hm, azt hiszem tényleg lehet ebben valami – néztem meglepődötten a kártyájára. Közben elkezdte nyomkodni a térdemet, amitől felszisszentem, és kizökkentett a meglepődöttségemből.

- Hű, hát ez igazán csúnyára sikeredett – húzta el a száját Yunjin. – Lehet, hogy kellene egy röntgen, de sajnos most nem fogunk ilyen későn tudni bemenni oda. Az biztos, hogy olyan hatalmas baj nincsen, mivel rá tudsz állni… - Elkezdte hajlítgatni. - A röntgenre ha lehet, akkor később gyere vissza, adunk neked beutalót – mondta, és felállt, majd elmosolyodott.  – Addig bekötöm normálisan, hogy mégse legyen teljesen szabadon.

Yunjin elkezdett kötszert keríteni a szekrényében, én pedig csak ámulva néztem rá. Mekkora hatalmasat tud változni valaki pár év alatt…

- Szóval orvos lett belőled. – kezdeményeztem a beszélgetést, és néztem, ahogy köti a térdem. – Hát… nem csoda, hiszen tök jó tanuló voltál.

- A szülők hatalma csodákra képes – mondta. – Bár, nem mintha én annyira link fajta lennék… Na, és veled egyébként mi a helyzet? Te most mit csinálsz?

Na most jön a szánalom része a dolgoknak.

- Én… öh… pizza futár vagyok.

- Oh, tényleg?... Akkor már értem, hogy jött a motorozás. – mosolygott. – Jó lenne most hagynod egyébként ezt a tevékenységet, mivel nem tenne jót a térdednek, de megértem hogy nem teheted, hisz ez a munkád… - Elvégezte az utolsó simításokat a kötésen, és felállt. – Készen is vagyunk. A receptet adja majd az asszisztensnő, és egy kis fájdalomcsillapítót is felírt neked.

Bólogattam, és felálltam az asztalról. Kissé ismét szisszentem egyet, és odabicegtem elvenni a papírjaimat.

- Köszönöm. Viszontlátásra... szia. – hajoltam meg, majd kimentem a rendelőből.

Hogy mik nincsenek…

Haza érve megint csak ezen az idióta perverz vásárlón tudtam gondolkozni. Elhatároztam, hogy én többet nem fogok emiatt bajba keveredni! Ha törik, ha szakad, ha kell, körzetet váltok, de többet én oda nem fogok kivinni egyetlen egy doboz pizzát sem!