Baek arca
egyszerre volt gyönyörű, édes, és huncutul rakoncátlan. A halvány fényben csillogó bogár szemeit
fürkésztem. Olyanok voltak számomra, mint két felbecsülhetetlen értékű drágakő.
Eddig is észrevettem ezeket benne, de most mintha... kétszeresére nőtt volna
bennem minden érzés vele kapcsolatban. Gyönyörűbbnek láttam őt, mint valaha. Az
elvesztésének gondolata egy pillanat alatt megfordított bennem mindent.
Ahhoz tudnám
ezt az egészet hasonlítani, mintha az egyik faladon lévő festményedet, ami már
régóta ott ékesíti a szobádat, egyik nap megállsz, és megcsodálod. És rájössz,
hogy egy fantasztikus remekmű lóg a faladon. Bár eddig is az volt, de te mégsem
vetted eléggé észre, és elmentél mellette. Talán mikor megvetted, még láttad
benne a szépet, de az idő múlásával hajlandóak vagyunk elfelejteni a dolgok
értékét, és ez az emberekkel sincs másképp. Hamar megszokjuk, és megunjuk a
dolgainkat, keresünk helyette valami mást, valami újat, amit ismét csodálhatunk
egy ideig. Az emberek csak akkor emlékeznek rá újra, milyen értékes is
valójában, ha az a dolog megsérül, vagy elveszik. A festményről bár a
hétköznapokban nem tűnik fel, milyen szép, de ha valaki leveszi a falról,
azonnal észrevesszük, hogy hiányzik. Vajon normális, hogy az emberekkel is
ugyanígy bánunk? Miért felejtjük el olyan könnyen, hogy mit is birtokolunk
valójában? Elfelejtettem, mennyivel szegényebb voltam őnélküle. Minden nap
hálát kellene hogy adjak az égnek azért, hogy ő van nekem... ehelyett képes
voltam még ha csak gondolatban is, de elfordulni tőle, más felé. A mellkasomban
égetett a bűntudat. Egyszerűen azt éreztem, a lehető legjobbat akarom neki
adni, itt és most.
- Bármit kérsz,
én megteszem neked. A lehető legjobbat akarom neked, ugye tudod? – mondtam a
fülébe félig suttogva, és apró csókokkal hintettem végig gyönyörű állkapcsának
vonalát. Eközben lehúztam róla az alsóját, így már csak csupasz testét
tudhattam magam alatt. Kezeivel ő is elkezdte rólam lehúzni, én pedig a végén segítettem
neki, és egy mozdulattal lerántottam magamról a fehérneműt.
- Tudod mit
kérek, Chanyeol? – suttogta vissza a fülembe, én pedig érdeklődve néztem rá.
Egyszer csak mindkét kezével megmarkolta csupasz fenekemet, és a csípőmet egy
határozott mozdulattal a sajátjához rántotta, amivel még rá is segített a
mozdulatra. Merevedő férfiasságaink hirtelen egymáshoz nyomódtak, amitől egy
olyan váratlan élvezethullám söpört végig a testemen, hogy egy önkéntelen,
hangos sóhaj préselődött ki ajkaimon. –
Bizonyítsd be azt, amit az előbb mondtál – fogta meg fejem két oldalát, majd
még közelebb húzott magához. Kéjes hangon, lassan taglalva mondta ki azt a két
szót, ami rárakta számomra az i-re a pontot. - Basszál. Meg.
E két szó
hangzása csengett a fülemben, miközben féloldalas mosolyra húzva számat kissé
elemelkedtem Baektől, széttettem a lábát, és miután végignyaltam mutatóujjamon,
óvatos, mégis határozott mozdulattal
becsúsztattam azt oda, ahová kell. Valahogy annak a bizonyos idegenségnek, vagy
furcsa érzésnek ami ezzel kapcsolatban eddig mindig elkapott, most nyoma se
volt. Olyan énem bújt ki belőlem, amit még én sem ismertem. A világ
legtermészetesebb dolgának tűnt számomra, hogy én most ezt teszem, és bár az
ismeretlenbe ugrottam bele, fel sem merült bennem, hogy ez rossz lehet. Az
agyamban élt egy szilárd elképzelés, egy élvezetes érzés, melyet minél előbb
meg akartam élni, Őbenne.
Ez az
elképzelés, a látványa, annak érzése hogy bár csak ujjal, de érzem őt, tovább
spannolta bennem a vágyat, és – bár így utólag nem is tudom, hogy az előzmények
után hogy lehet – de úgy álltam odalenn, mint még talán soha. Nem haboztam,
jöhetett a második ujjam is, amit Baek arcán láttam tükröződni, de most az
egyszer a saját vágyam az óvatosságot elhomályosította az elmémben. Ahogy egyre
közelebb értem a célhoz, annyival lettem türelmetlenebb. Baeken láttam az
összpontosítást, hogy lazítani próbál, főleg miután már a harmadik ujjam is
beszállt a játékba. Valószínű ő is elszokott a dologtól, de erre én ott akkor
egy cseppet sem gondoltam, mert egyszerűen benne akartam lenni, és kész.
Eljutott idáig az agyam, pedig korábban azt gondoltam, biztosan hosszú munka
lesz számomra - még akkor is ha egyszer végre sikerül megtennünk ezt az egészet
-, hogy felhőtlenül tudjam élvezni. Most pedig egyik napról a másikra történt
ez a „törés” bennem, amit persze egyáltalán nem bánok.
Amikor már úgy
éreztem, egyszerűen nem bírom tovább, kihúztam ujjaimat, és felkészültem arra,
hogy mással helyettesítsem. Ködös elmémből egy pillanatra Baek kizökkentett.
- Várj... –
lihegte, majd jobbra fordult, gyorsan kinyitotta a fiókot, és egy lila flakont
nyomott a kezembe. – Így egészen biztos hogy mindkettőnek jó lesz – mosolyodott
el.
Egy-két
másodperc kellett hogy felfogjam mit is akart ezzel mondani, annyira benne
voltam az egészben, de gyorsan kapcsoltam. A tubus kupakját felnyitottam,
nyomtam belőle bőségesen a tenyeremre, majd magamra és egyben Baek bejáratára
is kentem belőle. Már attól is összerezzentem, ahogy a saját kezemmel magamhoz
értem, úgyhogy a földre hajítottam a flakont, megfogtam Baek combjait, közelebb
helyezkedtem közéjük, és merevségemmel lassan belé hatoltam.
Az a
pillanat... leírhatatlan volt számomra. Tényleg... sosem éltem még át ilyen
mámorító dolgot. Sokkal, sokkal de sokkal jobb érzés volt, mint amit a fejemben
elképzeltem. És még el sem kezdtem
mozogni!
Lehunyt
szemekkel lassan csípőmet ki-be kezdtem mozgatni, szemeimet lehunytam, és
erősen az ajkamba haraptam. Te jó ég,
ez... Ez...
És nem hittem,
hogy lehet még ennél jobb, de mikor Baek hangosan sóhajtozni kezdett alattam,
az mindent felülmúlt. És most még a szemem is csukva volt, ami azt jelentette,
hogy ha ehhez az egészhez hozzájön az ő gyönyörű, csodálatos élvezkedő
arckifejezése, akkor TUTI, hogy azonnal el fogok menni... Rettenetesen vissza
kellett magam fogni, hogy ne próbáljak meg elmenni minden egyes mozzanatnál.
- Ah
Chanyeol... – mondta ki a nevemet kéjesen, és szinte majdnem rászóltam, hogy ne
csinálja, mert egyszerűen nem bírom...! – Csináld erősebben... kicsit...
gyohrsabban... – mondta lihegve.
Mi lesz ennek a vége? Én azonnal elmegyek!
Nem baj,
hallgattam rá, és pont az ellenkezője következett be amit gondoltam. Így talán
kicsit kevésbé volt olyan „szinte már kínzóan jó”, egyszerűen csak folyamatos
fenomenális érzés kerített a hatalmába minden egyes lökéssel, viszont nem
táncoltam minden ezredmásodpercben pengeélen. Baek kezdte átvenni saját
csípőjével is a ritmust, és a végén teljesen egymásra hangolódtunk. Elmémmel
belevesztem az élvezetek tengerébe. Most már ki nyitottam a szememet, és Baek
enyhén verejtékes haja, kéjtől elhomályosított tekintete nézett vissza rám, ami
még inkább fokozta bennem az élvezeti hatást. Szinte alig hittem el hogy
komolyan itt vagyunk, ő van alattam, és én eddig EZT nem mertem megtenni. Normális voltam én?!
Mikor pillantásunk találkozott, ő mosolyogva sóhajtozott
tovább, melyet széles vigyorral viszonoztam, és mozogtam benne tovább. Nem
tudom hogy meddig lehettünk így. Talán csak két percig, vagy több mint tíz
percig – az időérzékem elhagyott. Ez a legjobb az egészben: semmi más nem létezik ekkor, csak te, Ő, és a
kettőtök egységéből megszülető mámor.
Már rólam is
csurgott a veríték, és kezdtem fáradni, úgyhogy kissé lelassítottam a tempón.
Azonban ez a változás valamit átkapcsolt bennem, mert hirtelen érezni kezdtem,
hogy közeledek a csúcshoz.
- Úr Isten...
– leheltem ki, majd először lassabb, de mélyebb mozdulatokkal mozogtam Baekben,
aki szintén hangos sóhajokkal jutalmazta ezt. A következő pillanatban a csípőm
szinte magától lökött egy hatalmasat, és onnantól kezdve behunytam a szemem,
fejem hátravetettem, és olyan erőteljesen, gyorsan mozogtam, amennyire csak
lehetett. Innen nem volt visszaút. Éreztem, hogy Baek is ugyanígy tesz, úgyhogy
valószínű, ő is elért a csúcsra.
- Óh te jó
ég... – lehelte ki utolsó erejével Baek, én pedig erősen lihegve igyekeztem
visszatérni a „földi életbe”. Baek arcára néztem, amelyen huncut mosolya bújt
meg. Szélesen elvigyorodtam, és kezdtem felfogni, mi is történt itt. Egy
semmihez sem fogható dolog, amit... ha ez tényleg ilyen fantasztikus... akkor
naponta tízszer fogunk csinálni!
- Azért
tűrhető volt, nem? – kérdezte, és kuncogott.
- Hát...
kibírtam – válaszoltam viccelve, és én is elnevettem magam. – Istenem...
annyira szeretlek téged – borultam rá, és tenyereinket összekulcsolva hosszasan
megcsókoltam.
- Mh... azért
vigyázz, ne nagyon... – nézett közénk Baek - ...tudod ez egy kissé piszkos
tevékenység.
- Ha ezt
jelenti a piszkos, akkor imádom a piszkos dolgokat – vigyorogtam rá.
- Tudod mire
gondoltam! – bökte meg az arcomat. – Gyere, tusoljunk le.
Birtokba vettük
a fürdőszobát, ahol mindketten beálltunk a zuhany alá. Baek testét nézve
imádtam a gondolatot, hogy immár teljesen az egyém. Hogy benne voltam, és
magamévá tettem ezt a gyönyörű teremtést. És még hányszor fogom!
- Nem is
tudom, mi lesz később, ha már elsőre ilyen jól egymársa vagyunk hangolódva –
mondta Baek, miután törülközővel a haját dörzsölte kifelé menet a fürdőből.
Borzas hajával kiváltképp szexi látványt nyújtott.
- Vigyáznunk
kell, a végén még egy másodpercesek lesznek a meneteink – mondtam nevetve, és a
csípőm köré tekertem a törülközőmet. Egyszer csak a hasam egy hatalmasat
korrant.
- Valaki
éhesnek hangzik – fordult felém Baekhyun, és megbökte a hasam. – Ami azt illeti
én is ennék valamit... elég sok kalóriát elégettünk, amit be kell pótolni, nem
igaz? – vigyorodott el.
- Én is úgy
érzem. Főzzünk valamit?
- Főz ilyenkor
a halál! – dobta le magát az ágyra Baek. – Rendeljünk pizzát.
- A
változatosság kedvéért, mi? – mosolyogtam cinikusan. – Mondjuk sok választásunk
nincs is így este tizenegy tájékán. Akkor betelefonálok... – vettem a kezem
ügyébe a mobilomat, és leültem Baek mellé az ágyra. – Milyet kérsz?
- Hm... azt
hiszem, talán újra megjött a kedvem egy kis trópusihoz – kacsintott egyet rám Baekhyun szélesen
mosolyogva, én pedig nem bírtam ki, hogy ne döntsem le egy csókkal az ágyra.
Pár perc önfeledt csókolózás után egyszer csak letolt magáról.
- Hé, azt
akarod, hogy éhen haljak itt alattad? – mondta viccesen szemrehányva.
- Elnézést,
máris leadom a rendelését – tisztelegtem neki, és tárcsázni kezdtem. Leadtam a
rendelést egy bolognai és egy trópusi pizzára, ami hamar meg is érkezett
hozzánk. Az ágyban fekve hallottuk a csengetést.
- Majd én
behozom neked, nehogy kikelj innen a jó kis takaró alól – mondtam Baeknek, majd
adtam egy puszit a homlokára, és kiszaladtam. Átvettem a pizzákat, és letettem
a konyha asztalára.
A nappaliban
lévő kisfiókos szekrényhez mentem. A legalsó fiók hátuljából elővettem egy apró
dobozt, amit már régóta őrizgettem ott. Még a kapcsolatunk elején vettem, de
valahogy sosem volt elég bátorságom odaadni. Valahol meg is gondoltam magam,
mert utólag őrültségnek tartottam, hogy ilyen hamar megvettem, és azt gondoltam
Baek is biztos ezt fogja gondolni, ha megpróbálom odaadni neki. Főleg amióta
fennálltak közöttünk a problémák, nem éreztem úgy, hogy alkalmas lenne, és
egyáltalán elfogadná. Hosszú idők óta most érzem úgy, hogy megpróbálhatnám...
végre rendben van minden, és sínen vagyunk. Talán van mögöttünk annyi
tapasztalat és érzelem, hogy ez nem sülhet el rosszul, úgyhogy most elhatároztam,
hogy összeszedem a bátorságomat... és odaadom neki.
Felnyitottam a
trópusi pizza dobozának tetejét, majd a hűtőből elővettem a kechupot. Tüzetes
mozdulatokkal egy feliratot írtam a pizzára, megpróbálva nem elcseszni az
egészet (és hozzám egészen meglepő módon sikerült is megúszni anélkül, hogy a fele
elfolyjon!). A kis dobozkát a pizza mellé tettem, majd mikor megnéztem a „művemet”,
izgatott lettem, és dobogni kezdett a szívem. Vajon mit fog szólni ehhez?
- Hé, hol vagy
már? Kezdem magam úgy érezni mint egy etióp! – kiabálta a szobából. – Nem jéghideg
pizzát akarok ám enni!
- Jövök máris
uram! – kiáltottam vissza, majd egy gyorsan kifújt levegő után felkaptam a két
doboz pizzát, és bevittem a hálóba. – Parancsoljon – tettem az ágyon törökülésben
ülő Baekhyun elé a saját pizzájának dobozát.
...Legalábbis
azt akartam, de természetesen nem sikerült. Mikor egyszerre nyitottuk fel a
dobozok fedelét, akkor vettem észre, hogy a bizonyos meglepetés... előttem van.
- Hé, mégse
trópusit rendeltél nekem? – nézte értetlenül a bolognai pizzáját Baekhyun, majd
rám nézett. – Vagy... – siklott át tekintete az előttem lévő pizzára, amire
szép kechup-betűkkel volt ráírva: „Hozzám jössz?”
Baekhyun
lefagyott. Egyszer a pizzára pislogott, egyszer rám, aztán újra a pizzára
nézett, majd megint rám. Ekkor már láttam, hogy a nevetés kerülgeti, ami készül
belőle kitörni. Az én fejem pedig legalább olyan piros kezdett lenni, mint a
kechup, és úgy éreztem, mintha bekenték volna az arcomat chilli szósszal.
Nem csalódtam Chanyeol. Nem csalódtam. NANÁ
hogy még a kezének a megkérését is képes vagy elcseszni. Naná, hogy megcseréled
azt a két rohadt, elcseszett pizzát!!
Baekhyun szélesen
elvigyorodott, és erőteljesen nevetni kezdett. Nem tudtam eldönteni hogy min
nevet. Azon hogy elcsesztem, vagy magán
a tényen, hogy megkértem a kezét? Teljesen
meg voltam zavarodva. Mondj már valamit, Baekhyun! Legalább annyit, hogy „te
idióta, mit gondolsz majd hozzá megyek egy ilyen balfékhez, mint te?” Vagy valamit!
- Istenem,
Chanyeol – törölgette a nevetéstől enyhén bekönnyesedett szemét, majd megfogta
a kis dobozkát a pizza mellől, és kinyitotta. Akkor láttam, hogy a gyűrű láttán
kezdte el felfogni, ez mit is jelent valójában, és meghatódott; mintha aprócska
könnyek is gyűltek volna a szemében. Mosolyogva nézte pár pillanatig, majd
kivette a a dobozból, és lassan felhúzta az ujjára.
- Ez... –
néztem dobogó szívvel az immár gyűrűs kezét, majd a szemébe néztem. – Ez akkor...
azt jelenti, hogy...? – hebegtem habogtam.
- Azt hogy
NANÁ, te barom! – vigyorodott el szélesen, majd hirtelen megcsókolt, én pedig
majd szétrobbantam a boldogságtól.
Nem is tudom
meddig csókolózhattunk így ott az ágyon. A pizzák persze réges-régen kihűltek –
de őszintén szólva nem igazán tudott érdekelni, mivel épp most fogadta el
életem szerelme, hogy velem fogja leélni az életét. Velem... egy szerencsétlen,
langaléta pizzafutárral.
Vége

***
Kedves olvasóim... ezennel búcsúzik tőletek a Naughty Pizzas. T_T Nem tudom előre megmondani a jövőt, de most úgy érzem, én már nem tervezek ezzel a történettel kapcsolatban írni, azt hiszem eléggé kipörgettem a dolgot. Maximum ha eszembe jut egy-két szituáció, talán aprócska oneshotok, mini novellák várhatóak, de ez attól függ, lesz-e hozzá ihlet, ötlet... minden esetre ti vagytok azok akik ezt a történetet éltették, akik mindig, örökké inspiráltak hogy írjam, csináljam. <333 És mint mindig, most is mérhetetlenül hálás vagyok nektek ezért, és bár sajnálom hogy ekkora csúszással jött az utolsó rész... szívem-lelkem beleadtam, hogy jó legyen, remélem sikerült! Kérlek benneteket, hogy foglaljátok össze véleményeteket itt a bejegyzés alatt akár az egész történetről, vagy csak úgy magáról a második évadról, vagy akár az utolsó részről, (annak örülnék ha valaki mind a háromról írna egy kicsit *-*). Mindig rengeteg visszajelzést kapok (ahhoz képest hogy az olvasóknak ez mennyire szokása), úgyhogy ezt is nagyon-nagyon köszönöm nektek. Imádom, hogy sikerül nektek élményt adni, és számomra ez a legfontosabb, hogy nektek örömet szerezzek. ^^ Remélem ezúttal is sikerült! *Hatalmas, összefoglaló virtuális ölelés*<3333
[[ btw, Ha valakinek kedve van egy kis "felidézéshez", itt egy nagyon jó kis videó ami inspirált engem is ;3 KATT ]]
[[ btw, Ha valakinek kedve van egy kis "felidézéshez", itt egy nagyon jó kis videó ami inspirált engem is ;3 KATT ]]