EXTRA! - 2. fejezet

            - Neked – mutatott rám műkörmös mutatóujjával ebéd-partnerem – neked akkor is valami bajod van ma. Látom.

Mit mondjak? Az a bajom, hogy bejössz?

- Ah… na jó, nem tagadom tovább, van bajom. De túl hosszú ahhoz, hogy elmondjam – néztem mélyen a félig megrágcsált hamburgerembe, amelyben Cassidynek köszönhetően káposzta is díszelgett, amit nagyon szerettem.

- Jajj, ezt a választ utálom – biggyesztette le száját a szőkeség, és durcásan hátra dőlt székében. – Mindenki tudja, hogy a problémákat nem szabad bent tartani. Gyerünk, engedd ki magadból! – pislogott rám kéklő szemeivel, melybe egy pillanat erejéig néztem csak bele, de kezdett elvarázsolni. Olyan varázslatos volt, hiszen a koreaiak közül senkinek sincs ilyen szeme. Teljesen elbűvölt a tekintete.

- Figyelj, ez… magánéleti ügy. Nincs semmi nagy baj, hamar meg fog oldódni, azt hiszem. Csak ma egy kicsit rosszabb kedvem van az átlagnál, ennyi – erőltettem magamra egy mosolyt, és igyekeztem minél előbb megenni a hamburgert ami előttem tárulkozott. Bár nagyon élveztem Cassidy társaságát, kezdtem frusztrálva érezni magam amiért így faggat – még akkor is, ha jót akart vele.

- Hát… jól van. Úgy legyen – mosolyodott el ő is, majd hirtelen megakadt a szeme a számon. – Oh… várj csak, ne mozdulj – mondta, majd az asztal fölött felém hajolt. Hirtelen nem tudtam mit akar, a szívem hevesen el kezdett dobogni (főleg mikor megláttam az elém tárulkozó dekoltázsát) de aztán mindent megértettem, mikor a kezében lévő szalvétával gyengéden megtörölgette a szám szélét. – Így ni – nézett a szemembe, én pedig kissé lefagytam. Olyan volt a tekintete, mint a tenger… és határozottan éreztem, hogy direkt néz ilyen hosszasan rám. Elmosolyodott, majd visszaült a helyére. - Egy ideje már olyan volt, nem bírtam elnézni – mondta, majd összegyűrte a szalvétát, és a tálcájára rakta.

Tényleg sokkal gyorsabban vert a szívem… szabályosan le kellett nyugtatnom magam.

- Kö… köszi – motyogtam, majd zavaromban újból a hamburgerembe haraptam. Ide-oda néztem körbe a teremben, őrá nem mertem vezetni a tekintetemet, csak egy-egy pillanatra.

- Park Chanyeol… - mondta halkan, miközben lassan enyhén megrázta a fejét. Egy aprót sóhajtott, és becsukta a hamburgere dobozának fedelét, melyet félig evett meg. – Szerintem sosem jön el az a nap, mikor egy egészet meg tudok enni ebből… blöhh – dugta ki száján a nyelvét, majd felállt, és a hasára tette a kezét. Uraltam magam, hogy ne vizslassam őt állandóan. – Nos megyek is vissza dolgozni, jobb ha te is ezt teszed, különben lenyel a főnök. Aztán holnapra újra azt a széles vigyorodat akarom látni a szádon! – kacsintott egyet, majd megveregette a vállamat, és elment mellettem, finom parfüm-felhőt hagyva maga után.

Miért? Miért vonzódom hozzá, miért? – csuktam be szemeimet bánkódásomban, majd pilláim rögtön ki is pattantak, mikor meghallottam a főnököm ordítását, miszerint „Vége a zabálásnak, irány dolgozni!!”

**

Vajon… tetszenék neki? Azért csinálta ezt ebéd közben? Azért barátkozik velem ennyire? Mi van ha tényleg… bejövök neki? – ezek jártak a fejemben, miközben baktattam hazafelé.

A legutóbbi gondolatra egy hangyányi lepkehad jelent meg a gyomromban, váratlanul. Egy pillanatra megálltam az úton, és mentálisan fejbe vágtam magam.

Ah… semmi. Semmi, hisz nekem itt van Baekhyun, és kész! Mi van akkor ha bejövök neki? Hát akkor bejövök. Nincs abban semmi!

Próbáltam kiszellőztetni ezeket a gondolatokat a fejemből, de tudtam, hogy csak akkor fognak eltűnni, ha végre hazaérek.

- Hahó, Baek! – szólaltam fel hangosan, miközben az előszobában levettem a cipőmet. Épp hogy kiértem a nappalihoz, mikor láttam, hogy Baekhyun a kanapé mögül megjelenik, széles mosollyal a száján. Ez megnyugtatóan hatott a számomra, hiszen tegnap nem volt valami szép szóváltásunk mielőtt elaludtunk volna, de az arckifejezése azt súgta, már nincs gond.

Mikor feljebb ágaskodott és átölelt, az én arcomra is mosoly szökött, és melegség járta át a szívem.  Ezért minden nap érdemes hazaérnem.

Mindig eszembe jut, hogy mennyivel jobb most nekem, mint akkor, mikor még nem ismertem Baekhyunt, és hálát adok az égnek, amiért találkoztam vele.

- Chanyeol, épp most kezdtem el megnézni az új filmünket. Nincs kedved megnézni velem? Visszatekerem – nézett rám csillogó bogárszemeivel kérlelően, melynek nem lehetett ellenállni.

- Dehogynem, persze – adtam egy puszit a homlokára, és levettem a céges sapkát a fejemről, majd Baekkel együtt leültem a kanapéra.

Nem volt hosszú a film, de mint minden amit Baek rendezett, ez is nagyon érdekesnek hatott számomra. Nem értettem a filmrendezéshez, de az ő képkockái mindig valahogy egy más világba tudtak repíteni, még akkor is, ha nem voltak nyilvánvalóan érthetőek. És amit még nagyon szerettem, hogy Baek nem kezdett el faggatózni, hogy milyen volt, mondjak valamit. Csak megmutatta, és hagyta hogy azt gondoljak, amit szeretnék.

Már jó pár perce a stáblista volt, de mi még mindig csak ott ültünk, és én a nyakát cirógattam. Ahogy az arcára néztem ebben a fényben, melyet csak a tévé képe biztosított, sokszor eszembe jutott az, mikor először néztem vele filmet ezen a kanapén. Amikor először csókolóztunk hosszasan… amikor eldöntöttem, hogy vele akarok élni.

Még mindig rosszul éreztem magam az miatt, ahogy tegnap viselkedtem vele. Nem érdemelte meg.

- Baek… - fordította felém a fejét neve hallatán – bocs a tegnapi miatt. Tényleg.

Baekhyun halványan elmosolyodott.

- Én kérek bocsánatot. Türelmesebbnek kellene lennem.

Megráztam a fejem.

- Te már így is túl türelmes vagy.

Baek erre nem szólt semmit, csak továbbra is a tévé képernyőjét bámulta. Olyan… furcsa volt. Máskor ha kibékültünk, sokkal beszédesebbé vált, de most jó pár percig csak csendben ült mellettem.

- Chanyeol… - szólalt meg egyszer csak.

- Hm? – néztem rá érdeklődve.

- Te biszex vagy. Igaz?

Kikerekedtek a szemeim, és cirógatásom azonnal leállt. Totálisan lefagytam, és köpni-nyelni nem tudtam.

Honnan tudja?! Honnan?

- Legutóbb… - szólalt meg újból, miután látta, hogy nekem nem sikerül. - …elfelejtetted kitörölni az előzményeket a gépen.

- Jézus Isten… - motyogtam magam elé, és sápadt arcomat mindkét tenyeremmel eltakartam.

Ez gáz. Kurva nagy gáz.

Amióta megismertem Cassidyt, egyre nagyobb kíváncsiságot kezdtem el érezni a nők iránt. Eddig is volt természetesen, de valahogy azóta ez… megnőtt. Frusztrált Cassidy jelenléte, ahogy kinéz, folyton ő járt a fejemben, a teste… és úgy éreztem hogy ezt valahol muszáj levezetnem. Baekkel egyszerűen nem ment. Ő férfi, és egészen máshogyan vonzódom őhozzá, mint egy nőhöz. De az internet egy csodás és gazdag találmány… én pedig ezt kihasználva némelyik reggel, mikor már Baek elment, rákerestem Cassidyhez hasonló nőkre, erotikus oldalakon. Azóta könnyebben is viselem a jelenlétét, de persze, hogy elbaltáztam, mert miért is ne! Hisz én vagyok Lúzer Park Chanyeol… hiába jó nekem valami, nekem azt muszáj elcsesznem! A francba is!

- Nem baj… én megértem. – mosolyodott el keservesen Baekhyun. – Hazudnék, ha azt mondanám, én nem nézek meg néha pár meleg pornó videót.

- Mi?! – fordultam Baekhyunhoz kikerekedett szemekkel. Ő is?!

- Talán ha te nézhetsz, akkor én miért ne nézhetnék? Erre gondolsz?

- Nem, de… ez akkor is…

- Tudod, én sem néznék, ha végre történne valami! – szólalt meg emeltebb hanggal Baekhyun, és kicsit távolabb húzódott tőlem. Értetlenül és összezavarodva néztem rá. - ... Sehun mellett sosem volt erre szükségem. Soha.

- Hát sajnálom, de én nem ő vagyok! Ez jutott neked, Baek! – emeltem fel én is a hangomat, majd felálltam, és a fürdőbe viharzottam. Megengedtem a csapot, és a torkomat szorongatni kezdte a sírás.

Tudtam hogy nem volt jogos hogy így beszéltem Baekkel… hogy így bántam vele, hogy mellette ilyeneket néztem, hogy fennakadtam rajta még így is. Tudtam, hogy egy barom vagyok, és gyűlöltem magam – mint mindig.

                Baekhyun… nem érdemellek meg téged.